Az internet- és kábeltv-szolgáltatók tervei

A GKI Gazdaságkutató Rt. - a Webigen Rt.-vel és a Sun Microsystems Magyarországgal együttműködve - új, a vállalati szféra egészét átfogó kutatást indított. A 2000. negyedik negyedévben megkezdett vizsgálat célja az internet és a kapcsolódó üzleti alkalmazások ismeretének, elterjedésének, jövőjének feltárása, az internet alapú kereskedelemre és az információtechnológiai piacra vonatkozó várakozások feltérképezése. A kutatás során a teljes hazai vállalati kört öt csoportra osztották, amelyből most az internet- és kábeltelevízió-szolgáltatók válaszait ismertetjük.

A gyorsjelentés fő megállapításai a következők. Az internetszolgáltatók szerint az internethez jelenleg Magyarországon nyolcszázötvenezren férnek hozzá, azaz összesen ennyi ember kapcsolódik munkahelyről, iskolából, otthonról a világhálóra. Egy év alatt a hozzáférők számának ötvenszázalékos növekedésére számítanak, és ennél is kissé gyorsabb bővülést prognosztizálnak az internet-előfizetők számában.

A magyar internethasználók körének bővülését a válaszok alapján leginkább a telefonköltségek csökkenése serkentené, míg második helyen az internethez szükséges technikai háttér árának csökkenését és az életszínvonal növekedését jelölték meg a válaszadók. Nem várnak nagymértékű javulást egy esetleges átfogó kormányzati internetes programtól vagy a számítástechnikai hozzáértés növekedésétől.

A beérkezett válaszok alapján idén az internetre ISDN-modemen és bérelt vonalon keresztül csatlakozók számának növekedése jelezhető előre; arányaiban kevesebben érik majd el a világhálót hagyományos telefonvonalakon keresztül, míg a kábeles, mikrohullámú és egyéb hozzáférések aránya lényegében változatlan marad.

A válaszoló internetszolgáltatók árbevételének átlagosan 5,3 százalékát tették ki 2000-ben az internetes reklámbevételek, a következő években pedig ezen bevételi forrás súlyának enyhe növekedésére számítanak. A saját cég, szolgáltatás interneten keresztüli hirdetésére reklámköltségvetésük 6,8 százalékát fordították 2000-ben, ez idén már ennek közel kétszeresét, reklámkiadásaik tizenkét százalékát fogja kitenni.

A szolgáltatók szerint az internetes reklámpiac nagysága 2000-ben 735 millió forint volt, 2001-re ennek megkétszerezése várható.

A növekvő kereslet kielégítésére az internetszolgáltatók saját infrastruktúrájuk fejlesztésével is készülnek. Előrejelzésük szerint szervereik számát 2001-ben harmincnyolc százalékkal növelik, ez a növekedés pedig természetesen együtt jár majd a rendelkezésre álló tárterület, a sávszélesség és a többi, felhasználókat érintő szolgáltatás fejlesztésével.

Összességében a várakozások szerint a következő években még tovább erősödik a már jelenleg is élesnek ítélt verseny az internetszolgáltatás területén.

A felmérés kiterjedt a kábeltelevíziós társaságok mint későbbi potenciális internetszolgáltatók várakozásaira is.

A megkeresésre válaszoló kábeltelevíziós cégek valamivel több mint felének rendszere már csillagpontos, de a többiek is - szinte kivétel nélkül - a következő egy-két évben tervezik rendszerük ilyen továbbfejlesztését.

Internetezési lehetőséget egyelőre a válaszoló szolgáltatók töredéke nyújt csak saját hálózatán, többségüknél, közel nyolcvan százalékuknál az elkövetkező évek céljai közt szerepel a hálózat internetezésre alkalmassá alakítása.

A válaszok alapján várhatóan a szegmens résztvevői reklámköltségének 2001-ben mintegy 8,5 százalékát, 2002-ben viszont már 12,4 százalékát teszik majd ki az internetes reklámok.