Mivel tölti az időt?

Az LLP bejelentett egy munkanyilvántartó rendszert, a time@worköt. A Londonban alapított vállalkozás Európában elsősorban a volt szocialista országokban a SunSystems erőforrás-gazdálkodási, integrált vállalatirányítási programcsomag és egyéb pénzügyi, üzleti rendszerek telepítőjeként és támogatójaként tevékenykedik. A Prágában fejlesztett time@work professzionális szolgáltató szervezetekben magára vállalja az alkalmazottak által munkában töltött idő nyilvántartását, költséghelyekre terhelését. Mint azt a szoftver budapesti bejelentésekor Adam Bager, az LLP elnöke és a time@work rendszer elvének kialakítója elmondta, például egy tanácsadó cégnél, ahol sokféle megbízást teljesítenek párhuzamosan, és maga a munka is sokféle, nehéz a megrendelőnek érdemben bemutatni, hogy mit végeztek. El is felejtődhet egy-egy munka, ha nem jelentik idejében, s így bevételtől eshet el a vállalkozás. Egy másik gond a felmerülő, egyenként nem nagy, de összességében már tetemes járulékos költség kézben tartása. Ez is könnyen elfelejtődik, és ha nem átalányban állapodik meg a cég a megbízóval, akkor valakinek - vagy neki, vagy magának az alkalmazottnak - vesztesége lesz. Mindezen segít a rendszeres könyvelés, az egyes tevékenységekkel töltött idő és a rájuk jutó költségek pontos nyilvántartása.

Professzionális szolgáltatók, könyvelők, adó- és vezetési tanácsadók, ügyvédi irodák, de akár reklám- és PR-ügynökségek is használhatják a time@worköt a megrendelőkkel kapcsolatot tartó alkalmazottak idő- és költségadatainak összegyűjtésére. Az adatokat kiértékelő algoritmusokkal elemezhetik, és át tudják adni a számlázóprogramnak, vagy akár az integrált vállalatirányítási rendszernek is. Az alkalmazásintegráció új ipari szabványának minősülő XML-re támaszkodva oldották meg a programozók a time@work és más rendszerek közötti adatátadást. A program Microsoft NT-n és Windows 2000-en fut, SQL-adatbázismotort használ. Szeptember elején az LLP megkapta az akkreditált Microsoft-partner (MCSP) címet, ami lehetővé teszi, hogy a cég már a fejlesztési fázisban hozzájuthasson a Microsoft információihoz és termékeihez.

A time@worktől a cég alkalmazottja villámlevélben előre összeállított adatlapot kap kézhez, amit kitöltve visszaküld, de bejelentkezhet a világhálóról, sőt akár WAP-os mobiltelefonról is, hogy megadja az elmúlt időszakban végzett munkája jellemzőit. A fejlesztés következő fázisában az LLP lehetővé teszi a Microsoft Projecttel való integrációt, vagyis az adatlap automatikus projekttervhez igazítását.