Növekvő PC-kiskereskedelem

Négy-öt esztendeje a nálunk érdeklődő amerikaiaknak még azt kellett mondanunk: Magyarországon egyelőre szinte nincs PC-forgalom a kiskereskedelemben, pláne a hipermarketekben. Ma a kiskereskedelemben évente ötven-hatvanezer asztali számítógépet adnak el, s ennek több mint felét már a hipermarketekben értékesítik. A Gfk adatai szerint a nagyáruházakban éppen a számítástechnika a legdinamikusabban terjeszkedő terület - egyre gyorsabb tempóban veszi el a helyet elsősorban az úgynevezett fehér árutól (ilyen például a mosógép) és a barna árutól (a szórakoztató elektronikától).

A történelem ismétlődik; ezen a piacon is az úgynevezett noname, vagyis márka nélküli, olcsóbb, főleg tajvani eredetű gépek terjedtek el. Van olyan nagyáruház - például a MediaMarkt -, amely maga is összeszereltet távol-keleti alkatrészekből olcsó számítógépeket. A választékbővítés kényszere azonban nagy úr - nekik is érdekük, hogy ezen az egyre növekvő piacon ugyancsak különböző minőségű, tudású és árú termékeket kínálhassanak.

A területnövekedésre jó példa a törökbálinti Cora elhatározása: a szórakoztató elektronika mellett egy egész internetes szigetet építettek, ahol hat gépen szabadon lehet játszani, barangolni.

Az amerikai és a nyugat-európai piacon évek óta töretlen népszerűségnek örvendő Presario modelljeivel a Compaq volt az első, amely megjelent ezen az új területen. A márkás számítógépek gyártói közül ugyanis ők az elsők, akik elérkezettnek látták az időt és megfelelően fejlettnek a hazai piacot ahhoz, hogy megvessék lábukat a kisfogyasztói piacon is. Tavaly ősszel kétféle kiépítésű géppel tették meg az első lépéseket. Az olcsóbbik bruttó háromszázötvenezerbe került, a drágábbik meghaladta a négyszázezer forintot, ám nagy meglepetésre a közönség ez utóbbiakat vitte el gyorsabban. Összesen ötszáz gépet adtak el a nagy hipermarketekben. Pecha László, Compaq retaileladásokért felelős menedzsere szerint a világpiacon éppen az otthoni célú vásárlások teszik ki a cég eladásainak jelentős részét. Nálunk azonban fordított a helyzet - a Compaq Magyarországon eddig csak a vállalatközi piaccal foglalkozott, akárcsak a többi brandname - márkás név - szállítója. Ha a világpiaci adatokat összehasonlítjuk a magyar adatokkal, kézenfekvő, miért hisznek annyira ebben az üzletágban.

Az észak-amerikai háztartások körülbelül hatvan százalékában van már asztali számítógép. S ez a piac ott évi ötven százalékkal nő. Nálunk optimista becslés szerint a háztartások mintegy tíz-tizenöt százalékában van PC. Van tehát még növekedési tartalék...

Az idén a Compaq nem kevesebb mint négyezer komplett konfigurációt szállít a Cora, a MediaMarkt, az Office Depot, a Murányi, a Keravill, a Metro, később várhatóan a Herta polcaira. Saját éves eladásaikat így várhatóan csak ezzel a lépéssel majdnem nyolc százalékkal növelik. Árban nyilvánvalóan nem tudnak, de nem is akarnak versenyezni a névtelen gépekkel, a Compaq kínálata az egyre igényesebb otthoni felhasználóknak jelent megoldást. Figyelemre méltó kínálatuk a gépek megjelenését és teljesítményét illetően. A piacon ma szokásos négy-ötszáz megahertzes processzorokkal szemben a Compaqnál már hétszáz megahertz a minimum. A pillanatnyi kínálatban két konfiguráció szerepel csaknem azonos áron - az erősebbik összeállításon futó szoftverek ugyanis nem magyar nyelvűek. A multimédiás gépekhez a kormány által támogatott CsaládiNet akcióban már kiépített országos szervizháttért nyújtják, természetesen a szokásos egyéves garanciával. Fél éven belül magyarított notebookokat is szállítanak a hipermarketekbe - s valószínűleg azt sem fogják bánni, hogy Magyarországon azért ezeknek a félmilliónál is többe kerülő gépeknek a vásárlói még mindig inkább a vállalkozások lesznek.