A GKI az internetes kereskedelemről

Többéves a hazai lemaradás

A GKI Gazdaságkutató Rt. - a Webigen Rt.-vel és a Sun Microsystems Magyarországgal együttműködve - negyedévente felméri az internethasználati szokásokat, a hazai elektronikus gazdaság fejlődését. A 2001. évi első negyedéves felmérés legfontosabb, összegző eredményei a következők.

A GKI Gazdaságkutató Rt. számítása szerint 2000-ben az interneten keresztül lebonyolított vállalatközi forgalom, azaz a B2B-forgalom nagysága huszonegymilliárd forintot tett ki, míg az elektronikus kiskereskedelem, a B2C-értékesítés 1,1 milliárd forint árbevételt ért el, ami a teljes kétezres kiskereskedelmi forgalom 0,02 százaléka. Nemzetközi összehasonlításban ez az arány a magyar internetes kiskereskedelem egy-két éves lemaradását mutatja Nyugat-Európához és négy-öt éves lemaradását az Egyesült Államokhoz képest.

A GKI Gazdaságkutató Rt. számos más kutatásához hasonlóan ezen felmérésének eredményeit is egy indexben, a GKI-Webigen internetgazdasági indexben összegezte. Ez a konjunktúraindex, amely a magyar gazdaság vizsgált szegmensének az internettel és az internetes üzleti alkalmazásokkal kapcsolatos várakozásait számszerűsíti, négy kérdés eredményeit foglalja magában. A kérdések az internetes értékesítés és beszerzés várható alakulására, az internetnek a vállalat piacára gyakorolt hatására és az internet lehetőségeinek jelenben és jövőben vélt kihasználására vonatkoznak. 2001. első negyedévében a GKI-Webigen internetgazdasági indexének értéke 12,0. Az index összetevői az egyes részpiacokon: közép- és nagyvállalatok 6,8, kereskedelem 7,3, turizmus 8,2, pénzügyi szektor 25,6. A részértékekből kitűnik, hogy a közeljövőben elsősorban a pénzügyi piacok szereplői lesznek az internetgazdaságban a legaktívabbak, míg a három másik szegmens egyelőre inkább várakozó álláspontra helyezkedik.

A főként az ipar, az építőipar és a gazdasági szolgáltatások területén működő négyszáz válaszadó közép- és nagyvállalat az 1999-es árbevétel alapján tizenhét százalékban, foglalkoztatás alapján tizenhat százalékban reprezentálta a vizsgált ágazatokat. A válaszoló cégeknek egyelőre csak kis része, tizenhat százaléka foglalkozik az internettel és annak üzleti lehetőségeivel a vállalati stratégia szintjén, de közel ötven százalékuk a cég internetes stratégiájának kidolgozását a következő egy-két év feladatai között említi. Az internetes üzleti alkalmazások elsősorban a vevői kapcsolattartás területén terjedtek el, a beszállítói kapcsolattartás és a marketing internetes formáját a minta vállalatainak ennél kisebb része használja. Az internetes üzleti alkalmazások közül a legkevesebben egyelőre az on-line logisztika és adminisztráció biztosította lehetőséggel élnek.

A vállalatok hatoda már vásárolt elektronikus piactéren, köztük nagyobb arányban szerepelnek a nemzetközi piactérről árut beszerzők. A vásárlást tervezők száma (további huszonhat százaléknyi) viszont arra utal, hogy jelentős az érdeklődés a virtuális beszerzési forma iránt. Az internetes reklámra fordított összeg átlagosan a reklámköltségvetések két százalékát tette ki 2000-ben, aminek idén némi növekedésére lehet számítani. Az elektronikus aláírás bevezetésétől a vállalatok mérsékelt pozitív hatást várnak üzletmenetükre nézve. A cégek közepesen elégedettek a rendelkezésükre álló szakemberek létszámával. A többség idén az informatikai területen alkalmazottak számának növelését tervezi, a bővítés átlagos növelését tizenkét százalékra prognosztizálják.