Telelogic-felvásárlások

A stockholmi tőzsdén jegyzett Telelogic cég piacvezető a valós idejű, illetve telekommunikációs rendszerek készítésénél alkalmazott tervező- és tesztelőeszközök, valamint az objektumorientált elemző-tervező eszközök területén. (A cég magyarországi disztributora az Inventix Kft.) Az év első kilenc hónapjában a Telelogic AB bevételei száznegyvenegy százalékkal növekedtek a tavalyi év hasonló időszakával összehasonlítva, és meghaladták a negyvenmillió dollárt. A harmadik negyedévben a növekedési ütem százkilencvenöt százalék volt az egy évvel korábbihoz képest. A cég alkalmazottainak száma a negyedév végére meghaladta a kilencszázat, ami a tavaly év végi létszám kétszerese.

A közelmúlt üzletkötései közül kiemelkedik a japán NEC-kel 3G-komponensekre kötött szerződés, a Motorolával kötött hároméves megállapodás, valamint a Lucenttel aláírt szerződés, amelynek keretében a Lucent teljes fejlesztési folyamatát Telelogic-eszközök támogatják.

A harmadik negyedévben jelent meg a piacon a Telelogic Tau 4.1-es változata, továbbá a Tau UML Suite legújabb, 4.4-es verziója, a Logiscope 5.0, valamint egy új termék, a Bluetooth Prequal, amely a Bluetooth-alkalmazások előminősítő tesztelését végzi.

Magyarországon szeptemberben egész napos rendezvény keretében ismerkedhettek az érdeklődők a Telelogic-termékekkel. A rendezvényen számos hazai telekommunikációs cég képviseltette magát, és élénk érdeklődés mutatkozott a felsőoktatás részéről is. Októberben jött létre az a 2002 végéig szóló szerződés, melynek keretében az ELTE informatikai tanszékcsoportja a Telelogic Tau UML Suite, SDL Suite és TTCN Suite csomagjait felhasználja a jövő informatikusainak képzésében.

Hazánkban jelenleg az Ericsson, a Nokia, a Matáv és a HospNet használ Telelogic-eszközöket. A felsőoktatásban a BME-n, az ELTE-n és a Veszprémi Egyetemen található Telelogic-termék. A felhasználói kör azonban várhatóan gyorsan bővül majd.

A Telelogic AB, amely 1996-ban vetette meg a lábát Amerikában, ez év novemberében nyitotta meg ötödik irodáját az USA-ban, a Michigan állambeli Ann Arborban. A további irodák Princeton, Chicago, Dallas és San Jose városokban találhatók. Az új iroda helyszínének kiválasztása a Telelogic autóipari pozícióinak további erősítését szolgálja. Japánban tizenhét alkalmazottja van a Telelogic AB-nek, és júniusban megnyitotta irodáját Pekingben is.

Szeptemberben lezárult az amerikai QSS Inc. cég felvásárlása, amely a Telelogicnak részvénycserés formában száztizenötmillió dollárjába került. A QSS piacvezető terméke a DOORS objektumorientált követelménykezelést és -elemzést támogató szoftver. A QSS tavalyi árbevétele mintegy harmincmillió dollár volt, alkalmazottainak száma kétszázharminc, ebből száz az amerikai és kanadai részlegeknél, a többi Európában (Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban) dolgozik.

Október végén jelentették be, hogy az amerikai Continuus (NASDAQ: CNSW) cég részvényeit a Telelogic AB felvásárolja. A tranzakció teljes összege negyvenkétmillió dollár. A felvásárlás december elejére zárul le. A Continuus piacvezető a konfiguráció- és verziókezelő (CM/VM) eszközök terén. A Continuus központja a kaliforniai Irvine-ban van, 1999. évi bevétele 37,3 millió dollár volt, alkalmazottainak száma kétszázhatvan, ebből százhetven az amerikai és kanadai részlegeknél, a többi főként Európában (Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban), illetve Ausztráliában dolgozik.

Mindkét ismert cég felvásárlásánál a Telelogic AB hangsúlyozta, hogy az igen sikeres DOORS és Continuus termékcsaládot a jövőben is továbbfejleszti. Mindkét termékkör komplemens módon egészíti ki az eddigi termékkínálatot. A jövőben még nagyobb szerepet kap a Tau, a DOORS, és a Continuus-termékek szoros integrációja. A Tau UML Suite termékhez már eddig is kapható volt DOORS és Continuus integrációs komponens, szeptemberben pedig - a QSS-akvizícióval egy időben - megjelent a teljes Tau-DOORS integráció is.

A két felvásárlás eredményeként egy széles, ugyanakkor jól együttműködő eszközkészletet kínál a Telelogic a gyors, minőségi, és költséghatékony szoftverkészítés valamennyi területére.

A svéd Telelogic AB cég központja a svédországi Malmőben található, tizenhárom országban van jelen közvetlenül, további húsz országban disztributorok képviselik. Ügyfélköre magában foglalja a vezető telekommunikációs szállítók többségét, mint például az Alcatel, a Cisco, az Ericsson, a Fujitsu, a Hewlett-Packard, a Lucent, a Motorola, a NEC, a Nokia, a Nortel Networks és a Siemens. Jelentős piaci részesedéssel bír a repülőgép- és az autóiparban olyan ügyfeleknél, mint az Aerospatiale, az Airbus, a BMW, a Boeing, a DaimlerChrysler és Lockheed-Martin.