A Trilobita Informatikai Kft. bejelentette, hogy elkészült a PMQ projektirányítási rendszer továbbfejlesztett változata. A PMQ-II érdekessége, hogy több helyszínről akár különböző nyelven használhatók a rendszer funkciói. A megjelenésbeli változásokon kívül több alapfunkcióval is bővült a szolgáltatások sora. Ezek közül kiemelkedik a gazdasági adatok komplex kezelése, az erőforrás-tervezés, valamint a könyvelőrendszerekhez való kapcsolódást biztosító interfészek. A tisztán Oracle e-technológián alapuló termék kétféle változatban, közép- és nagyvállalati kiadásban is megjelent.
A PMQ-II multiprojektirányítási rendszer egységes környezetben megtervezi, irányítja és követi a projektek folyamatait, erőforrás-gazdálkodását. Archiválja a projekt eredményeit, a készülő terveket, dokumentumokat, jegyzőkönyveket, és minden egyéb állományt adatbázisban tárol. Támogatja a projektek előéletének áttekintését, előre elkészített sablonokat biztosít a tervezéshez és irányításhoz. A kritikus tényezők - például a határidő, a költségek, az erőforrás - változásai szimulálhatók. A program a szervezet vezetését a jogosultságnak megfelelően tájékoztatja az aktuális munka állapotáról, illetve a résztvevők hatékonyságáról. A PMQ CRM-modullal is rendelkezik, és a megrendelők vagy alvállalkozók is hozzáférhetnek a számukra publikált anyagokhoz. A rendszert használó szervezet tevékenységét a PMQ az ISO 9000-es szabványcsalád támogatásával segíti. A rendszert egyszerre több nyelven is lehet használni, mivel kulcsfogalmai egy bővíthető szótárállományban tárolódnak, így néhány napon belül elkészíthető egy újabb nyelvi változat.
A PMQ háromszintű kliens- szerver architektúrára épül, s az Oracle internetes technológiája révén szinte bárhonnan használható, csupán egy internetes-intranetes kapcsolatra és egy böngészőre van szükség. A rendszer biztosítja , hogy a noteszgépen, mobiltelefonon keresztül kapcsolódó dolgozó is megfelelő sebességgel kommunikálhasson, sőt opcionálisan - Oracle 8i adatbázisszerverrel - akár WAP-os telefonra is adatokat tud szolgáltatni.