Tenyérnyi projektor az NEC-től >> A NEC Technologies másfél kilogrammos, mégis minden jellemzővel felruházott új MultiSync LT150, úgynevezett mikroportable projektora által az előadók akár a tenyerükből is megtarthatják prezentációjukat. A "GO!" sorozat legfrissebb tagja kiváló képminőséggel egyszerűen kezelhető. A kivetítő mérete hozzávetőlegesen akkora, mint egy hagyományos határidőnaplóé, felbontása 1024Ľ768 képpont (XGA), de elektronikusan az SXGA felbontást (1280Ľ1024 képpontot) is megjeleníti. A nyolcszáz ANSI Lumen fényerő 450:1 kontrasztaránnyal párosul, kihasználva a Digital Light Processing (DLP) technológia lehetőségeit. Az LT150 használja a VORTEX Technology képmegjelenítési eljárását is, ami által a vetített kép homogénebb szín- és fényeloszlási tulajdonságokkal, magasabb kontrasztaránnyal rendelkezik. A technológia különösen a videoreprodukálás terén jelent áttörést mélyebb színekkel, részletgazdagabb megjelenítéssel, fényesebb fehér színnel, és a valósághoz közelebb álló színképzéssel. A felhasználónak nem kell tartania a projektor kompatibilitásától sem, hiszen a szokványos számítógépjeleken kívül, az LT150 a HDTV-jelet is fogadni képes. Az LT150 projektor része a Presentation Viewer, amelyik lehetővé teszi, hogy az előadó letöltse prezentációját a kivetítőbe. Így a számítógép akár szükségtelenné is válik az előadáskor. Ez nemcsak a mobilitást segíti, elő, hanem a helyszíni beüzemelést is, hiszen nem kell a kábelekkel és plusz egy eszközzel bajlódni. Ha az előadó a számítógép használata mellett dönt, az NEC exkluzív AutoSense technológiája garantálja az egyszerű beállítást a bemeneti jel felismerésével és a projektor lehető legjobb, automatikus beállításával. Az Advanced AccuBlend Intelligens Pixel Blending technológiája lehetővé teszi, hogy a projektor a felbontásától eltérő jeleket (VGA, SXGA) is részletgazdagon, fókuszáltan jelenítse meg. A még jobb felhasználhatóság érdekében az LT150 rendelkezik egy USB-bemenettel, megadva a lehetőséget a felhasználó számára, hogy egy USB-egér segítségével belerajzoljon a vetített képbe.
Lapos képernyős CRT-monitorok >> A Compaq három új professzionális lapos képernyős CRT-monitort mutatott be. Az új P710, P910 és P1210 színes monitorokban a rendkívül éles képet a NEC-Mitsubishi Diamondtron NF (Natural Flat) technológiája biztosítja. A Compaq tizenhét, tizenkilenc és huszonkét hüvelyk átmérőjű, P-sorozatú monitorai valósághű, természetesnek tűnő, lapos képet jelenítenek meg. A monitorok az e-Color színegyezőségi szoftverével működnek, amely az internet használatakor remek vizuális élményt nyújt. Mindhárom új modell gyárilag beállított üzemmódokkal biztosítja az egyszerű beállítást, a felhasználó által programozható üzemmódok lehetővé teszik a gyors testreszabást, a Macintosh-kompatibilitás pedig leegyszerűsíti a vegyes számítógépes környezetbe történő beillesztést. A szem megerőltetését, irritációját és elfáradását csökkentő monitorok kielégítik a TCO-99 szabvány alacsony sugárzásra vonatkozó szigorú követelményeit. Ideális eszközt jelentenek a munkaállomást és nagy teljesítményű gépeket használók, például grafikusok, CAD/CAM-felhasználók, számítógépes kiadványszerkesztők, pénzügyi elemzők és programozók számára, akiknek a lehető legnagyobb teljesítményű monitorokra van szükségük.
Pentium 4-es modellek >> A Compaq új Deskpro Workstation számítógépet mutatott be az új 1,4 és 1,5 gigahertzes Intel Pentium 4 processzorokkal. A Compaq Deskpro Workstation 300-ban a Pentium 4 processzor mellett megtalálhatjuk a rendelkezésre álló legnagyobb teljesítményű 2D és 3D grafikai vezérlőket - köztük a nemrég bevezetett Matrox Millennium G450-et és NVIDIA Synergy III-at -, és így a grafikaigényes munkaállomás-alkalmazásokhoz a legmagasabb szintű platformot képviseli. A Compaq Graphics Excellence programja keretében a cég elsőként kezdte forgalmazni az új NVIDIA Synergy III grafikai vezérlőt. A jelentős független szoftverértékesítőkkel (ISV) fenntartott szoros kapcsolatok lehetővé teszik a Compaq és partnerei számára, hogy különféle területeken - például a digitális tartalomkészítés, a pénzügyi szolgáltatások, a számítógépes tervezés és a földrajzi információs rendszerek területén - tervezzék, teszteljék, tanúsítsák és támogassák a munkaállomásokat a zökkenőmentes bevezetés, az optimális teljesítmény és a megbízható támogatás érdekében. A Compaq Deskpro Workstation 300 januárban jelenik meg a magyar piacon.
Ultravékony ProLiant DL szerver >> A Proactive Management Toollal (proaktív menedzsment eszközzel) kiegészített Compaq-szerver megkönnyíti a számítógépes infrastruktúra irányítását. A ProLiant DL320 egy ultravékony, egyprocesszoros szerver, mely eddig nem tapasztalt előnyöket kínál az internetgazdaság vállalatai számára. A Compaq emellett vállalatvezetési eszközeinek körét is bővíti a Compaq Availibility Agents bevezetésével, amely az internettechnológiát támogató összetett számítástechnikai infrastruktúrák kezelésének egyszerűsítését hivatott elősegíteni. Ezen új termékek együttese a felhasználók számára kiszolgáló termékek, vezetési eszközök, megoldások és szolgáltatások teljes, végponttól végpontig terjedő portfolióját kínálja.
Internetes oktatás 7Ľ24 órában >> Az Oracle beindította az Oracle adatbázis-adminisztrátoroknak, alkalmazásbevezetőknek és fejlesztőknek szánt oktatási portálját. A Professional Subscription egy központilag üzemeltetett és kizárólag az interneten keresztül elérhető, haladó szintű Oracle-ismeretekkel rendelkező szakembereknek szánt oktatási szolgáltatás. Segítségével elérhetők a legújabb termékek oktatási anyagai, a technológiai ismertetők és az Oracle képesítési programjának vizsgára felkészítő anyagai. Az új szolgáltatás több száz órányi tananyagot kínál, a szolgáltatásra előfizetők pedig szabadon megválaszthatják a kívánt tanulási módszert: oktatók vezette e-osztályok, saját tempóban elsajátítható e-oktatási anyagok vagy e-szemináriumok - ezek mindegyike kihasználja az internet "bármikor, bárhonnan" elérhető jellegét. Az anyag multimédiás oktatóprogramokat, demókat és gyakorló teszteket tartalmaz, valamint alkalmat kínál az oktatókkal és a többi hallgatóval való online csevegésre.
Webszerverek platformjai >> Az amerikai Netcraft napi rendszerességgel felállítja a megszakítás nélkül leghosszabb ideig működő webszervereket üzemeltető internetsite-ok rangsorát. Az október 31-i összeállítás alapján a fenti webhelyek hetvenkét százaléka (ötvenből harminchat) Sun Solarison, tíz százaléka (ötvenből öt) BSD-n, tizennégy százaléka (ötvenből hét) Linuxon, négy százaléka pedig (ötvenből kettő) Silicon Graphics IRIX-en fut. Meglepő, hogy a Windows NT verziója, a Windows 2000 és a HP UNIX-rendszere egyáltalán nem szerepelnek az első ötven helyezett között. Ugyanígy az IBM AIX rendszere sem, azonban a Netcraft szerint ennek oka abban keresendő, hogy ez az operációs rendszer nem fogadja az úgynevezett uptime-ra vonatkozó információkéréseket.
A Pixelpark teljesítménye száznyolcvannégy százalékkal nőtt >> Az Európa-szerte teljes körű internetalapú szolgáltatásokat nyújtó Pixelpark a 2000-es rövidített pénzügyi év első negyedévében is folytatta gyors ütemű növekedését. A teljes, 27,8 millió eurós teljesítmény száznyolcvannégy százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi év első negyedévének adatai. Ez a növekedési ütem jócskán megelőzi a piac egészén tapasztalható növekedési rátákat. Amennyiben a Zentrum für Logistik un Unternehmensplannung (ZLU) - Logisztikai és Vállalati Tervezési Központ - és a K2 nevű, informatikai szolgáltatást nyújtó francia cég teljesítményét is beszámítjuk, az első negyedévi teljesítmény 31,2 millió euróra rúg, azaz kétszáztizennyolc százalékkal magasabb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A ZLU és a K2 felvásárlását a közgyűlés és a felügyelőbizottság egyaránt jóváhagyta. A cégek teljes összeolvadása 2001. január 1.-jén lép hatályba.