Mint oly sok világhálós fejlesztéssel, a beszédet integráló honlappal is először a vásárlókat vették célba. Már működnek az első beszédportálok, azok a honlapok, amelyek telefonon is elérhetők, és fel tudják olvasni a keresett adatot. Hasonló ez a szolgáltatás a magyar mobilszolgáltatóknál évek óta elérhető hangos időjárás- vagy forgalomjelentéshez. A nagy különbség az, hogy a szolgáltatás előre rögzített beolvasások visszajátszása, míg a beszédportálon más történik: a gép felolvassa a kért hírt, és rövidesen meg is érti a telefonáló kérdéseit - ha elég egyszerűen teszi fel őket. Amerikában a BeVocal, a TellMe és a Quack.com már ingyen hívható telefonszámon ad felvilágosítást sokakat érintő, röviden összefoglalható témákban.
A beszédfelismeréssel visszakanyarodik a szolgáltatás a kezdetekhez. Most azt halljuk a telefonban, hogy "Ha tudja a melléket, üsse be, ha nem, várjon a kezelő jelentkezésére." Rövidesen azt halljuk majd: Kit kapcsolhatok? És a gép kapcsolja a keresett személyt, miközben az előtte lévő képernyőn egy ablakban megjelenik minden, amit a hívóról tudni lehet. Ha éppen nincs ott, akkor a gép megkérdezi, hogy adhat-e mást, vagy akarunk-e üzenetet hagyni.
Már készül a beszédportállal kapcsolatos legújabb eszköz, a világhálós XML jelölőnyelvet kihangosító Voice (beszéd) XML, aminek az AT&T, az IBM, a Lucent és a Motorola által létrehozott Voice XML Forum már kibocsátotta az első változatát, a VXML 1.0 leírást.
A VXML-ben a tartalomszolgáltató beszédes alkalmazásokat készíthet és állíthat üzembe, és tehet a meglévő világhálós programok mellé. Az elképzelések szerint a felhasználó számára a kiszolgálókon működő VXML-értelmezők - felolvasók - teszik majd hallhatóvá a VXML-állományokat.