Lendületben az IT-piac

Sorra teszik közzé időszakos eredményeikről szóló beszámolóikat a világ legnagyobb informatikai és távközlési cégei. Az adatok közül a versenytársak persze nemcsak a bevétel, a forgalom növekedési rátájára figyelnek, ugyancsak fontos szempont a profit is. Összeállításunkban több világcég gazdasági beszámolóinak legfontosabb pontjait olvashatják.

A Compaq Computer ötszázötvenmillió dollár - azaz törzsrészvényenként harmincegy cent - nettó nyereségre tett szert 2000 harmadik negyedévében, ami törzsrészvényenként huszonhárom centes, illetve kétszáznyolcvannyolc százalékos növekedést jelent a múlt év hasonló időszakához képest. A huszonötmillió dolláros adózás utáni nettó beruházási jövedelmet nem számítva, a vállalat egy részvényre eső nyeresége harminc centnek felelt meg. Az üzemi nyereség 558 százalékkal - azaz 669 millió dollárral - 789 millió dollárra emelkedett 1999 harmadik negyedéve óta. A Compaq 2000. szeptember 30-án lezárt negyedévben elért konszolidált nemzetközi összárbevétele 11,2 milliárd dollárt tett ki, ami huszonkét százalékkal haladja meg a múlt évi értéket. Az árfolyam-korrekció elvégzése után az árbevétel huszonhat százalékos növekedést mutat. "Eredményeink egyértelműen tükrözik cégünk piaci fejlődésének lendületét - nyilatkozta Michael Capellas, a Compaq elnök-vezérigazgatója. - A Compaq eddigi történetének legmagasabb árbevételét sikerült elérnünk az elmúlt negyedévben. Az üzemi nyereséget megötszöröztük 1999 harmadik negyedévéhez képest. A bruttó nyereség emelkedése mellett költségszintünk is csökkent."

A Compaq valamennyi régiójában jelentős árbevétel-növekedést produkált: Észak-Amerikában huszonhét, Ázsia csendes-óceáni partvidékén negyvenegy, Japánban ötvenkét, Latin-Amerikában huszonnyolc, Kínában huszonegy, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában pedig nyolc (illetve az árfolyam-korrekció elvégzése után huszonegy) százalékos volt az emelkedés.

A harmadik negyedév bruttó nyeresége az értékesítési árbevétel 23,9 százalékának felelt meg, ami 0,7 százalékpontos növekedést jelent az elmúlt év hasonló időszakához képest. Az üzemi költségek 1,9 milliárd dollárt tettek ki - ez százharminckétmillió dollárral, illetve hét százalékkal alacsonyabb az 1999 harmadik negyedévére vonatkozó adatnál.

  • A Sun Microsystems 2001-es pénzügyi évének október 1-jén zárult első negyedévében hatvanszázalékos bevételnövekedés mellett nyolcvanöt százalékkal sikerült növelnie profitját. Magyarországi leányvállalata az anyavállalat eredményeit is messze felülmúlva, 121,5 százalékkal növelte bevételét. A rendelésállomány is megemelkedett, a negyedévben elérte az 5,049 milliárd dollárt, ami az egy évvel ezelőttinek több mint a másfélszerese.

    A kiugró magyarországi eredmény elsősorban a közép- és felső kategóriájú kulcsrakész rendszerek iránti érdeklődés fokozódásának, a Sun Microsystems adattároló eszközei hazai népszerűségének és a Sun-Netscape Alliance készítette iPlanet szoftverek sikerének köszönhető. A bevétel megduplázódása mellett, hasonlóan a nemzetközi tendenciákhoz, Magyarországon is nőtt, megháromszorozódott a rendelésállomány, amiből sejthető, hogy a következő negyedév legalább ilyen sikeres lesz.

  • A Nokia harmadik negyedévi eredményei a nettó értékesítés és nyereség alapján erőteljes növekedést mutatnak. A nettó értékesítések 7575 millió eurót tettek ki, ami az egy évvel ezelőttihez képest ötvenszázalékos növekedést jelent. Az üzemi nyereség harminckilenc százalékkal 1322 millió euróra növekedett, az üzemi árrés így 17,5 százalék lett. A Nokia Networks megtartotta vezető szerepét az új hálózati technológiák területén, a Nokia Mobile Phones pedig gyors átmeneteket hajtott végre egyes termékcsoportjainál. Növelte piaci részesedét az új infrastruktúratechnológiákban és különösen a kézi készülékek piacán. Kétezerre több mint négyszázmillió mobilkészülék eladását prognosztizálják, ennek következtében 2002-ben világszerte már egymilliárd használó lesz. 2001-re a Nokia elemzői azt várják, hogy a mobiltelefon-piac ötszázötvenmillió készülék körül lesz majd. A Nokia célja 2001-re az értékesítés huszonöt-harmincöt százalékos növekedése, továbbra is magas jövedelmezőség mellett.

  • Profitnövekedésről számolt be az Ericsson is a szeptember 30-án végződött harmadik negyedévben. Harmincöt százalékkal nőttek az eladások, ezen belül negyvennéggyel a mobiltelefon-rendszereké, és több mint száz százalékkal, 16,8 milliárd koronára az adózás előtti eredmény. Továbbra is vezet az Ericsson a harmadik generációs infrastruktúra szállítói között, mert eddig a húsz, licenccel rendelkező telefontársaságból tizenöt nevezte meg mint fő szállítóját. A svéd telefongyár részesedése az egységes, csomagkapcsolt adat- és beszédtovábbító vezetékes hálózatra való áttérés eszközeinek piacán huszonnyolc vásárlóval harmincöt százalékos, ami piacvezető pozíciót jelent. A fogyasztói termékek - vagyis a telefonkészülékek és kiegészítők - ágazatban viszont negyvenhárom százalékos forgalomnövekedés mellett is veszteséges volt a harmadik negyedév, amit már előre látni lehetett, ezért júliusban elindította az Ericsson vezetése a költségek tetemes csökkentését célzó "Vissza a profitot" programot. Ennek jegyében a készülékgyártást Svédországból az olcsó ázsiai, latin-amerikai és kelet-európai országokba telepítik át. Ezen a piacon a negyedik negyedévben elkeseredett piaci versenyre számít az Ericsson, mert a legfontosabb alkatrészszállítók nem tudják kielégíteni az igényeket. A fogyasztói termékek ágazatának éves vesztesége ezért elérheti a tizenhatmilliárd koronát. Az éves tervet mindazonáltal teljesíthetőnek látják Stockholmban, az Ericsson bevétele gyorsabban nő, mint az iparági átlag.

  • Rekord szintű, 8,7 milliárd dolláros árbevételt jelent az Intel Corporation is. Ez a harmadik negyedévi forgalom tizenkilenc százalékkal magasabb az elmúlt év hasonló időszakában elértnél, és öttel az előző negyedévinél. A tiszta nyereség a cégfelvásárlások költsége nélkül 2,9 milliárd dollár, ami ötvenkét százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és tizennyolc százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél. A második negyedévi tiszta nyereségre vonatkozó adatokba beszámították az értékesítés önköltségének korábban bejelentett mintegy kétszázmillió dollár összegű növelését az MTH alaplapcsere-programmal kapcsolatos költségek fedezetére, valamint 2,3 milliárd dollár kamatot és egyéb bevételt. A cégfelvásárlásokkal kapcsolatos költségeket is figyelembe véve a harmadik negyedévi tiszta jövedelem két és fél milliárd dollár, hetvenkét százalékkal több a tavalyi év harmadik negyedévében elértnél, és húsz százalékkal kevesebb az előző negyedévinél. Craig R. Barrett elnök-vezérigazgató kommentárjában kitért arra, hogy az európai kereslet a PC-k iránt alacsonyabb volt a vártnál, és emiatt az Intelnek nagy próbatétel volt ez a negyedév. Különösen elégedettek viszont a kiszolgálóforgalom felfutásával, az úgynevezett flashmemória (ilyet használnak többek között az elektronikus fényképezőgépekben) eladási rekorddal és a hálózati üzletággal. Barrett a negyedik negyedévben rekord szintű árbevételre, a legtöbb termékcsoportnál növekedésre számít.

    Ebben a negyedévben, szeptemberben jelentették be, hogy lezárult az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság, a Federal Trade Commission 1997 szeptemberében megkezdett vizsgálata. Az Intel üzleti gyakorlatát tekintették át, a cég üzletvételének minden aspektusára kiterjedően. E negyedévben is folytatódott a törzsrészvény-visszavásárlás, aminek keretében 1990 óta 1,4 milliárd részvény került a társaság tulajdonába összesen 21,2 milliárd dollárért.

  • A Computer Associate szeptember 30-án véget ért második negyedéve végén a szerződésállomány öt százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A szerződések összértéke 1681 milliárd dollár. A nettó bevétel viszont csak százharmincnyolcmillió dollár, szemben az egy évvel korábbi háromszázharmincnégymillióval. Sanjay Kumar elnök a piac helyzetére hivatkozva még ennek is örült, és bízik a jövőben, hiszen - mint nyilatkozta - a CA biztonsági, tudáskezelő, adattárolási és portálmegoldásai nagy értéket jelentenek vásárlóik számára. Miután a forgalom emelkedik, a gond a profitabilitással van, aminek a megoldására véghez kell vinni a már elkezdett átalakításokat. A CA létrehozott egy külön céget, az iCan-ASP, Inc.-et, aminek a feladata a rohamosan szaporodó alkalmazásszolgáltatók kiszolgálása. A leányvállalat piactér jellegű internetes szoftvereket szállít megrendelőinek, amikkel azok internetes, drót nélküli és szélessávú távalkalmazásokat nyújthatnak ügyfeleiknek. Azt, hogy valami gond lehet a cégen belüli integrációval, jelzi, hogy a nemrég megvásárolt Sterling Federal Systems Groupot a CA továbbadja a Northrup Grummanhoz tartozó Logicon részlegnek.

  • A Flextronics International Ltd., az elektronikai gyártási szolgáltatások világszerte egyik vezető vállalata, amely OEM-gyártóknak kínál teljes körű megoldásokat, bejelentette 2000. szeptember 30-án lezárt második pénzügyi negyedévének eredményeit.

    A 2001-es pénzügyi év második negyedévében a Flextronics 2,9 milliárd dollár árbevétele száztizenkét százalékos, 144,1 millió dollár működési készpénzeredménye százhuszonhat százalékos, 0,23 cent értékű részvényenkénti hígított készpénznyeresége pedig (a megosztás után) kilencvenkét százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest a módosított kimutatás szerint, amelyet a Chatham Technologies és a Lightning Metal Specialties cégekkel való fúzió (mindkettő poolingérdekeltség) tett szükségessé. A 2001-es pénzügyi év második negyedévében a bruttó árrés harminc bázisponttal 8,4 százalékra nőtt, míg ugyanebben az időszakban a profitráta negyven bázisponttal 4,9 százalékra nőtt. A nettó készpénzeredmény a második negyedévben a nettó árbevétel 3,6 százaléka volt, szemben az előző év hasonló időszakában elért 2,9 százalékkal.