Űrtelefon

Amerikából, ahonnan a globalizáció elindult, és a pénzügyi, valamint a legkorszerűbb technikai világból, ahol ennek a haszna leginkább lecsapódik, néhány éve úgy nézett ki, hogy rövidesen minden ember telefonálni akar majd. De legalábbis arra számítottak a befektetők, hogy lesz annyi, a távközlés fehér foltjait felkereső üzletember, aki el tud tartani egy (két, három) közvetlen műholdas telefonhálózatot. Beindították hát az Iridumot, az ICO-t, és nemrég a Globalstart. Ezek a rendszerek mind úgy működnek, mint a földi mobiltelefon-hálózat, azzal az aprócska eltéréssel, hogy a bázisállomásaik a Föld körül keringő műholdak. A készülék kicsit nagyobb, hoszszabb antennával bíró, mint a pár év előtti mobiltelefonok, mondjuk, az Ericsson 868-as. A Globalstar műholdas telefonrendszerhez az előfizető Ericsson-, Qualcomm- vagy Telit-gyártmányú hibrid készüléket kap. Ahol van földi hálózat, ott azon keresztül lehet velük telefonálni, és csak ott kapcsolnak át műholdra, ahol nincs elég földi térerő. Az Ericsson és a Qualcomm rögzített, nem hordozható készüléket is szállít olyan vidékekre, ahol semmilyen - sem vezetékes, sem földi mobil - telefonhálózat nincs. Ilyen vidékeken Schlumberger-gyártmányú nyilvános készülékek felszerelésére is lehetőség van. Külön antennával lehetséges a műholdas telefonálás autóból és hajóból is.

Az Iridum szétesett, az ICO csődöt jelentett, de megmentették, egyedül az újabb keletű Globalstar tartja magát, de ott sem úgy nő a forgalom, mint remélték. De van és lesz műholdas telefonrendszer, mert a fehér foltokat nem lehet másképp eltüntetni a fedettségi térképekről. Craig McCaw és más befektetők, akik megmentették az ICO-t, annak egyesítésén dolgoznak egy másik műholdas kommunikációs céggel, a Teledesickel. Az így létrejövő vállalat már nemcsak telefonos, hanem a beszédátvitel mellett mindenféle adatátviteli megbízások teljesítésére is képes általános távközlési szolgáltató lesz. Még az Iridum műholdjait sem semmisítették meg, mint arról néhány hónapja szó volt, és lehet, hogy nem is fogják. Egy, a technika megmentésére alakult csoport dolgozik a túlélés módozatainak kidolgozásán, ami minden bizonnyal valami adatátviteles változat lesz. A Globalstar vezetése is bejelentette, hogy kísérletei eredménnyel jártak, tudnak IP adatcsomagot továbbítani a hálózatukban.

Néhány éve még tíz dollárt kellett fizetni egy perc műholdas telefonbeszélgetésért. Ma a Globalstar kétéves szerződés fejében hetvenkilenc dollár beugrót kér egy ötszáz dolláros készülékért, és huszonöt centes percdíjat számít fel. Ez az ár már versenyképes lehet azok számára, akik ott is elérhetők akarnak maradni, ahol nincs sem vezetékes, sem mobiltelefon-hálózat. A hálózatot pedig majd eltartja, hogy ha már ott van nála a készülék, akkor a villámpostáját is megnézegeti a műholdon keresztül.