Innen Európából, a világot meghódító "civilizáció" bölcsőjéből, ahol ma már Magyarországon sem kell kilométereket kutyagolni, ha az ember telefonálni akar, szinte elképzelhetetlen, hogy ma élő emberek nagyobb része úgy fog meghalni, hogy életében egyszer sem beszélt telefonon. Pedig Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában még vannak fehér foltok, ahova nemhogy a telefon, de a kábeltévés társaságok üzletkötői sem jutottak még el. Ahogy a múlt század második fele óta mind a mai napig folyamatosan fektetik le a tenger fenekére a réz-, újabban az üvegszálas kábelkötegeket, elképzelhető lenne, hogy előbb-utóbb e fehér foltokig is elérnek hálóikkal a befektetők bizalmát élvező társaságok. Elképzelhető, de nem nagyon valószínű. Nem lenne gazdaságos, mert csak évtizedek múlva alakulna ki ezen gerinchálózatok körül az adatokat, a beszédet az emberekig elvivő alsóbbrendű gerincvonalak, előfizetői hurkok szövedéke. A megoldás csak az egymással és a világgal másfajta, valamilyen rádiós kapcsolatban lévő szigetek, oázisok, teleházak hálózata lehet.

További kérdés, hogy hova érdemes telepíteni a rádiós adatközpontok felső kapcsolatát. Nyilván valahova a szélére, oda, ahova már eljutnak a karvastagságú üvegszál kötegek is. Az összeköttetés pedig megoldható - napelemes, szélgépes áramforrással ellátott, távolról felügyelhető - földi átjátszóállomások sorozatával. De megoldható műholdak segítségével is. A műholdas adatátvitelnek, a műholdas kommunikációnak megvannak a maga pozíciói a világban, és biztos a helye az adat- és beszédforgalom világszéles lebonyolításában. Miután azonban közvetlenül csak nagyon kevesen találkoznak vele, keveset is tudunk róla. Ebben az összeállításban tudásunk ez irányú fehér foltjaiból igyekszünk eltüntetni néhányat.