SAP-bevezetés a Gemenc Volánnál

Befejezték a Gemenc Volánnál kiépítendő SAP integrált informatikai rendszer finomkoncepciójának kidolgozását a debis IT Services Unisoftware Kft. szakemberei. A szerződés értelmében a hátralévő öt hónap alatt a debis elhelyezi a Tolna megyei tömegközlekedési vállalat gazdaságos és átlátható működéshez szükséges modulokat (a pénzügy-számviteli terület támogatására az SAP FI modult, a kontrolling támogatására a CO modult, az anyaggazdálkodás-beszerzés támogatására pedig az MM modult), felkészíti a cég dolgozóit az SAP fogadására és szakszerű kezelésére. 2001 januárjától a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság (BKV) és a Kisalföld Volán után a Gemenc Volán is a legkorszerűbb informatikai folyamatirányítás szerint működik. A projekt Szekszárdon 2000. április végén indult. A debis IT Services Unisoftware először helyzetfelmérésre és finomkoncepció rendszerterv kidolgozásra kötött szerződést. A munka jelenleg az előre ütemezett tervek szerint halad.

A Gemenc Volán és a debis IT Services Unisoftware közös munkája és jó együttműködése egy olyan rendszer kialakítását eredményezi, amellyel a cég pénzügyi, számviteli és kontrollingrendszere válik megbízhatóbbá, kezelhetőbbé és a kapott adatok áttekinthetőbbé. A Gemenc Volán korábban alkalmazott sziget megoldású rendszereit egy korszerűbb átfogó rendszerrel cserélik fel, melynek segítségével a különböző területek pontos és naprakész információkhoz jutnak a teljes vállalati tevékenységről, és a bekövetkezett változásokról az érintettek azonnal értesülnek.

A debis IT Services Unisoftware Kft. a tömegközlekedési vállalatok integrált informatikai rendszereinek specialistájává vált. Idén áprilisban adta át rendeltetésének a BKV TransIT elnevezésű rendszerét, amely Közép-Európában először valósította meg az Uniface eszközök, az SAP pénzügyi, számviteli, költségkontrolling-, anyaggazdálkodási, karbantartási és emberierőforrás-moduljainak, az iktatásért felelő Kontor és a dokumentumkezelő PcDocs szoftverek integrációját. Ezzel megalapozta a BKV munkafolyamatainak jobb szervezését és ellenőrzését, a működés racionalizálását és a gazdálkodás átláthatóbbá tételét. A TransIT integrált informatikai rendszerhez több mint ezer munkaállomáson kapcsolódnak felhasználói. A debis eséllyel pályázik Bécs és Prága közlekedési vállalatainak informatikai rendszerépítési munkálataira - a debis IT Unisoftware közreműködésével.

Győrben, a Kisalföld Volánnál a debis IT szintén idén adott át SAP rendszert üzemszerű működtetésre, január óta élesben működnek a pénzügyi-számviteli, állóeszköz-, kontrolling-, az anyaggazdálkodás- és az értékesítés-számlázás modulok. A Kisalföld Volán buszai költséghatékonyabban, pontosabban és kisebb önköltséggel működnek, mint tavaly ilyenkor.

A debis-Volán együttműködések a Kisalföld Volánnál 2001 májusától további projektek megkezdését eredményezték. A Kisalföld Volán a debis IT Unisoftware-re bízza a karbantartás-, a szervizmenedzsment-, a cashmenedzsmentmodulok, valamint a humán erőforrás kezelési rendszerének bevezetését.