Megújított egyezség

Üzleti szoftverekre vonatkozóan a BSA statisztikája szerint Magyarországon néhány év alatt kilencvenkét százalékról ötvenkettőre csökkent az illegális szoftverfelhasználás, az Európai Unióban ma ez az arány harmincnégy százalék. A BSA Magyarország (Üzleti Szoftver Szövetség) célja, hogy két éven belül Magyarországon is elérjük az uniós normát, ezért nemrégiben újabb kampányt indított, és megerősíti szerződéses együttműködését a hivatalos szervezetekkel is.

Négy évvel ezelőtt jött létre az az együttműködési megállapodás a BSA Magyarország és az Országos Rendőr-főkapitányság között, amelyet a két szervezet október 18-án megújított.

Köztudott, hogy a szoftvertermékek illegális másolása, felhasználása és terjesztése szerzői vagy szomszédos jogok megsértésének minősül. A szoftverkalózkodás több százmilliós kárt okoz az államháztartásnak, az elmúlt évben például nyolcezer-ötszáz szoftvercsalásra derült fény Magyarországon, amellyel négyszázharminckétmillió forint kárt okoztak a nemzetgazdaságnak. Az ORFK és a BSA munkatársainak tapasztalatai szerint egymás kölcsönös segítségével eredményesebben veheti fel a küzdelmet az illegálisszoftverhasználók és -terjesztők ellen.

Mint azt a szerződében is rögzítették, a BSA tájékoztatja a rendőrséget az általa megismert bűncselekmény elkövetésére utaló információkról, annak forrásától függetlenül. Szakmai tanácsokkal és tájékoztatókkal segíti a rendőri állomány felkészítését a szoftverekkel összefüggő szakmai kérdésekben. Lehetőségeihez mérten - külön megállapodás alapján - hardverekkel és szoftverekkel támogatja a hatékonyabb felderítő munkát. Előzetes egyeztetés után a médián keresztül tájékoztatja a nyilvánosságot a közösen elért eredményekről, és javaslatot tesz az ORFK vezetőjének a legális szoftver védelmében kiemelkedő tevékenységet végző rendőri szervek és személyek BSA-keretből történő megjutalmazására.

Az ORFK biztosítja, hogy a területi szervek tudomást szerezzenek az ORFK és a BSA közötti együttműködés kereteiről, elősegíti a kapcsolatfelvételt a BSA és helyi rendőrségi szervek között. Az illegális szoftverfelhasználás alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárásban a rendelkezésére álló eszközökkel, információkkal segíti az eljáró nyomozóhatóságot, és részt vesz fővárosi és megyei szintű kiemelt ellenőrzések és akciótervek kidolgozásában, végrehajtásában.