Díjat kapott mecénási tevékenységéért a Matáv >> Október 5-én adta át Hidy Péter, a Kultúraközvetítők Társaságának elnöke Straub Elek elnök-vezérigazgatónak a 2000. évi Fehér Rózsa-díjat. A Matáv a kultúraközvetítés feltételeinek magas színvonalú megteremtéséért, kiemelkedő mecénási tevékenységéért kapta az elismerést. A Matáv a hazai kulturális élet legnagyobb támogatójaként évente több százmillió forintot fordít a kultúra - kiemelten a komolyzene, a színház és a képzőművészet - támogatására. A Kultúraközvetítők Társasága 1990-ben alakult azzal a céllal, hogy erkölcsi és eszmei támogatása révén emelje a hazai kultúra színvonalát. A társaság regisztrálja és elemzi a legjobb kulturális teljesítményeket, s ezeket tagjai számára követelményként állítja. A kultúraközvetítéssel hivatásszerűen foglalkozók az értékek védelmét tekintik feladatuknak. Védendő értéknek a minőséget, a műveltséget és a nyitottságot tartják. A társaság feladatának tartja, hogy részt vegyen a kommunikáció, az értékközvetítés szabadságának megteremtésében, illetve megőrzésében. Tagjai könyvtárosok, levéltárosok, muzeológusok, művelődésszervezők, népművelők, szerkesztők, tanárok. A társaság minden évben Fehér Rózsa-díjat adományoz a kultúraközvetítés legjobbjainak. Közgyűlésük a 2000. évi Fehér Rózsa-díjat Bolgár György újságírónak, Gazda István tudománytörténésznek és a pécsi Campus egyetemi lap szerkesztőségének ítélte oda. A Fehér Rózsa - idén először kiadott - támogatói díját a Matáv kapta a kultúraközvetítés feltételeinek magas színvonalú megteremtéséért és kiemelkedő mecénási tevékenységéért. A Matáv kultúratámogatói tevékenysége újabb példájaként nyílt meg a mai napon Tóth Ernő festőművész kiállításával a Matáv Galéria a székház aulájában. A Matáv Galériában évente öt kiállításon tekinthetők meg kortárs képzőművészek alkotásai.
Számítógépen a szabadságharc >> Két CD-ROM-ot mutatott be nemrégiben az Enciklopédia Humana Egyesület. Akik ismerik, gyűjtik az egyesület kilencrészes művelődéstörténeti CD-ROM-sorozatát, már a hetedik kötettel ismerkedhetnek meg, amely Haza és haladás címmel a reformkortól a kiegyezésig tartó korszakot öleli fel. Üröm az örömben, hogy a háromnyelvűnek indult sorozat a hatodik kötettől kezdve finanszírozási nehézségek miatt csak magyarul készült el. A CD - ahogy azt az előzőekben megszoktuk - kihasználja a multimédia nyújtotta lehetőségeket kép, hang, szöveg, hivatkozások, keresések tekintetében, tömörítési eljárásokkal minden eddiginél bőségesebb illusztráció került a lemezre. A kötet arculata megegyezik a korábbiakkal. Itt is sikerült megvalósítani az induláskor kitűzött célt, hogy az anyag a közoktatás különböző tárgyait összehozza. A szerzők a témakörök közötti határok feloldására törekedtek, ezek között szerepel történelem, nyelvtörténet, irodalomtörténet, művészettörténet, zenetörténet, tánckultúra, színháztörténet, egyháztörténet, táj és nép, életmód. Ugyanezzel a korszakkal foglalkozik Tari Lujza "A szabadságharc népzenei emlékei" című CD-ROM-ja is, ám, mint a cím is mutatja, ez egy speciális területet elemez mélyebben. Nyolcvan zenei felvétel szerepel a lemezen teljes terjedelmében, nem csak szigorúan vett Kossuth-nóták, de mindegyik kapcsolódik a korszakhoz. Bár itt a zenei anyag játssza a főszerepet, ez a munka is támaszkodik a technológia által kínált lehetőségekre, szövegek, képek, kották színesítik és teszik sokoldalúan használhatóvá.
Cisco Expo 2000 >> Immár harmadik alkalommal rendezi meg a Cisco Systems Magyarország Kft. hálózati konferenciáját és kiállítását, a Cisco Expót, amely a hálózati gazdaság szakembereinek legnagyobb és legjelentősebb hazai szakmai fóruma. A Cisco Expo 2000 műszaki témájú előadásaival lehetőséget teremt a szakma (vállalati informatikai igazgatók és menedzserek köre) számára arra, hogy az érdeklődők értesüljenek a hálózati iparág legfrissebb és legforradalmibb technológiáiról, megoldásairól, az aktuális trendekről, illetve a különféle megoldások alkalmazásából származó nemzetközi tapasztalatokról. Üzleti témájú előadásai ezzel szemben kifejezetten a mély technikai ismeretekkel nem rendelkező, de napjaink technológia uralta üzleti életében gyakran ilyen hátteret is feltételező döntéseket hozni kényszerülő vállalati csúcsvezetőkhöz, döntéshozókhoz és döntés-előkészítőkhöz szólnak.
Információs brókerek >> Hat ország munkacsoportjai együttes munkájának eredményeképpen felhasználók és szolgáltatók mostantól világméretű közös katalógusból dolgozhatnak. A brit, ír, francia, német, ausztrál és magyar közös kutatás-fejlesztési produktum lehetőséget nyújt arra, hogy különböző szervereken, adatbázisokban, könyvtárakban őrzött multimédia dokumentumok, közhasznú és kereskedelmi információk, publikációk, adatok, joganyagok, szabványleírások, műszaki, iparjogvédelmi, természettudományi, társadalompolitikai dokumentációk egyszerűen és gyorsan fellelhetővé váljanak. Az érdeklődők intelligens keresési útvonalakat, információt "szállító" szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A rendszer a felhasználók számára praktikusan csoportosítja, célszerűen szelektálja az információkat. Az Emberek és erőforrások azonosítása osztott környezetben (angol rövidítéssel PRIDE) elnevezésű fejlesztést Budapesten is bemutatták a szakmai közönségnek. A kutatói program magyar résztvevője, az IQSOFT Rt. és a demonstrációban érdekelt szervezetek, intézmények ismertették meg a közvéleménnyel a nemzetközi együttműködés eredményeit. Hazánkban jellemzően azok az intézmények érdeklődtek, amelyek tartalomszolgáltatóként, adatértékesítőként önfenntartók, és érdekeltek abban, hogy partnereik jobb feltételekkel, hatékonyabban nyerhessenek információkat munkájukhoz. Várhatóan ki is alakul ebben a környezetben egy új szolgáltatószakma, az információbróker, mert a kiadók, tévék, rádiók, sajtó-, kép- és egyéb, a digitalizált adattárolásra átállt archívumok világában szükség lesz a szelektív információterjesztésben is jártas specialistákra.