Mint már tavasszal is, a Pantel szorgalmazza a legkitartóbban azt, hogy valódi vita alakuljon ki a készülő egységes hírközlési törvény körül. Nem ők tehetnek róla, ha ennek a vitának a kialakulása ma még távolabbinak tűnik, mint május-júniusban, a távközlés ágazati felügyeletének kiszervezése előtt a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumból. Mert igaz ugyan, hogy az interneten is hozzáférhető a tervezet immáron kilencedik változata, de sajnos a Pantel által rendezett konferencián a Sík Zoltán kormánybiztos helyett előadó Erényi István nem a vitatott pontok megoldásának módozatairól - a konkrét törvényszövegről - beszélt, hanem általában emlegette a vitás és megoldandó kérdéseket. Amelyek között, látva az illetékesek ódzkodását a valódi vitától, immár azt is érdemes firtatni, hogy vajon lesz-e még a Matáv és a többi koncessziós telefontársaság monopóliumának megszűnte előtt új, egységes távközlési törvény.

Miután a távközlési szolgáltatás a bitek, bájtok átvitelétől az alkalmazás szolgáltatási tevékenységig minden szinten a jelen és a közeljövő húzó ágazata, a szabályozás alapkérdése az, megmaradjon-e a Matáv dominanciája a felszabadított piacon is, és meddig. Számos olyan eleme van a távközlési infrastruktúrának - például az előfizetői állomás, végpont -, amit ha egy domináns telefontársaság sikeresen el tud zárni a fellépő alternatívok elől, akkor nyert ügye van. Rövidesen egyedül marad a piacon. A dolog természetéből fakad, hogy a monopólium megszűnése nem jár azonnal a dominancia megszűnésével is, sőt ha teljesen szabadjára engedik a piacot, akár erősödhet is. Ezért - és ezt nagyon szépen, világosan kifejtette a konferencián Nagy Márta, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese - igenis szükség van a domináns szolgáltatót korlátozó, a feltörekvő újakat helyzetbe hozó szabályozásra. A kimondott kormányzati cél, ennyi azért kiderült Erényi István előadásából, egyértelműen a dominanciát csökkentő, a valódi verseny kialakulását elősegítő aszimmetrikus törvényi szabályozás.

A Pantel szervezte konferencia délelőtti előadásai mindegyike ezt a kérdést világította meg, és aki már vett részt az egységes hírközlési törvénnyel kapcsolatos konferenciák valamelyikén, az gyorsan belezökkent a témába. A tudomány mai állása szerint a legtöbb pénz a beszédszolgáltatásban van. Vannak elemzések, amik azt mutatják, hogy az adatátvitel volumenben sokszorosan felülmúlja majd néhány év múlva a beszédátvitelt, de mellettük ott vannak azok a számítások is, amelyek a bevétel várható alakulását mutatják.

Ezekből pedig az derül ki, hogy a viszonylag szerény mértékben növekvő beszédátvitelben többszörös pénz van, mint az adatátvitelben. Nem csoda hát, hogy kis hazánkban a Matáv minél nagyobb előnnyel, a már működő alternatív szolgáltatók viszont minél kisebb hátránnyal kívánnak nekivágni 2002-nek, az első, koncessziós korlátok nélküli évnek.

A vita elsősorban két ponton csúcsosodik ki. Az egyik a keresztfinanszírozás problémája. Ne vihesse a domináns szolgáltató árait az egyik területen a költségek alá úgy, hogy a veszteségeket a koncessziós monopólium bevételeiből fedezi. A másik az úgynevezett összekapcsolás ára, vagyis az a kérdés, hogy a domináns, a lakossággal közvetlen összeköttetésben lévő szolgáltató mennyit kér azért, hogy az alternatív szolgáltató belépési pontját az ő úgynevezett előfizetői hurkát használva éri el a fogyasztó. Ha ez a díj túl nagy, akkor az egész szolgáltatás haszna a domináns szolgáltatónál csapódik le, nem lesz érdemes belépni a piacra, nem lesz verseny, nem lesz, ami letörje az árakat.

Ezen a helyzeten persze oldott valamit a nemzetközi távhívásban bevezetett - adatátviteli szolgáltatásnak minősítve engedélyezett - IP-s telefonálás, hiszen a nemzetközi forgalomban lenyomta az árakat (ma már a Matávnál is lehet IP-n a szokásosnál olcsóbban telefonálni külföldre, csak előre ki kell fizetni az árát a kártya megvásárlásakor). De még hátravan a belföldi távhívás, ami a legnagyobb falat, és ahol az összekapcsolás kérdése keményen fölmerül.

A konferencián tehát Erényi István előadása a maga nemében nem volt ugyan rossz, csak éppen olyan volt, mint ha valaki az első gimnáziumban a szorzótáblát kezdi tanítani a gyerekeknek. Érdemben annyi derült ki belőle, hogy a kormányzat e pillanatban úgy látja, lehet a jövő év közepéig törvényt alkotni, és akkor - no persze ha azonnal meghozzák a végrehajtási utasításokat is hozzá - lehet elég idő a felkészülésre a piacnyitásig. Volt azért előadó, a már említett Nagy Márta, aki szókimondásával, világos okfejtésével megmentette a távközlés liberalizálásának fogós kérdéseivel foglalkozó köztisztviselők becsületét.

Az elnökhelyettes asszony általános összefoglalót adott arról, hogy milyen versenyszabályozási lehetőségek vannak, hogy mit és hogyan szabályoz az Európai Unió, és ez mit jelent a mi szempontunkból. A Versenyhivatal szerint a versenyjog kevés ahhoz, hogy a már meglévő dominanciát visszaszorítsa, ahhoz szükség van az aszimmetrikus szabályozásra, különféle engedélyezési eljárások fenntartására, a szoros együttműködésre a felügyeleti hatóság és a Versenyhivatal között. Ennek az a magyarázata, hogy a Versenyhivatal utólagos kontrollt gyakorol, egy már kialakult helyzet orvoslására szolgál. A közvetlen szabályozással viszont már eleve intézkedni lehet arról, hogy a meglévő piaci súlyból ne lehessen túlsúly, ne érvényesüljön a dominancia. Az új szereplők be tudjanak lépni a piacra, tehát verseny legyen.

Ebben az előadásban volt egy tanulságos okfejtés arról, hogy meddig terjedhet, mit jelent a tőke, a tulajdon szabadságának védelme. Nagy Márta a német alkotmányt idézte, mely szerint a tulajdon kötelez - mármint arra, hogy azt a tulajdonos a közjó érdekében, és ne azzal ellentétesen használja fel. Vagyis az államnak nemhogy joga, de kötelessége beavatkozni ott, ahol a kialakult helyzet segít a tulajdonosnak a vevői érdekekkel, a nyílt versennyel ellentétes magatartás fenntartásában.