Átalakul a WEBr@dar

Alig fél évvel a kezdés után a WEBr@dar ma közel ötven kulcsszót figyel folyamatosan. Az előfizetők elsősorban az IT-szektor nagyjai, de az ügyfelek között bőven találhatók médiaérzékeny szervezetek, mint például kormányzati intézmények vagy nagy reklámbüdzsével gazdálkodó multik. Az alapvetően online sajtófigyelésként indult szolgáltatásról hamarosan kiderült, hogy az ügyfelek szegmentáltabb, testreszabottabb monitorozásra tartanak igényt. Az egyik vezető dohányipari cég például domainnév-figyelést kért azzal a céllal, hogy megakadályozza a világszerte ismert márkaneveivel való visszaélést. Az autóipari óriás konkurenseinek webaktivitását kívánta nyomon követni. Érdekesség, hogy a nagyobb cégek a figyelés eredményét és dokumentációját egyenesen belső hálózatukra kérik. Nem ritka az utólagos, több hónapra visszamenő adatgyűjtési megbízatás. Kerekes Pál, a WEBr@dart működtető PR 1. Stúdió ügyvezetője elmondta, hogy októbertől az online monitorozás termékskálája kibővül.

A tapasztalt igényeknek megfelelően a cég vállalkozik internetfórumok tartalmának figyelésére is, de nem napi kiközléssel, hanem kétheti-havi elemzések összeállításával. Ugyanezen fórumok tematikus vizsgálata is megrendelhető. A felmerült igények alapján vállalják weblapok tartalmi változásainak figyelemmel kísérését, webkampányok nyomon követését. Kérésre riasztják a megbízót konkurens webaktivitás beindulásánál. A WEBr@dar szolgáltatásának árai nem haladják meg egy átlagos médiafigyelés költségeit, ugyanakkor további megtakarítás érhető el az úgynevezett "kulcsszókatalógus" igénybevételével. A katalógust a WEBr@dar munkatársai állították össze a leggyakrabban figyelt kulcsszavakból és a várhatóan nagy érdeklődésre számot tartó kifejezésekből. Ilyen szavak például mobiltelefon, telekommunikáció, tender, autómárkák, ismert termékek nevei, illetve mindenféle, aktuális eseménnyel összefüggő szavak, például olimpia, politikai választások. Aki e gyűjteményből rendel, harminc-ötven százalékkal olcsóbban juthat hozzá a monitorozás eredményéhez. Az eredetileg sajtófigyelésre beindított WEBr@dar a továbbiakban - a dokumentálás mellett - a folyamatkövető trendfigyelés módszereire és online technikáinak kidolgozására helyezi a hangsúlyt.