Sajtótájékoztatón jelentette be Balogh Attila ügyvezető, hogy Magyarországon is megkezdte a szolgáltatást a magát Közép-Európában vezető helyen tudó eTel Csoport budapesti székhelyű vállalata. A cég értéknövelt beszéd-, adat- és internetszolgáltatásokból álló portfoliót kínál versenyképes áron. A Cseh Köztársaságban piacvezető több mint ötszáz ügyféllel, Lengyelországban és Szlovákiában gyorsan terjeszkedik az ott már korábban megalapított leányvállalat.
Balogh Attila bejelentette, hogy az eTel a deregulációt megelőzően is aktív szerepet vállal a távközlés fejlődésének elősegítésében. Már ma is megfizethető, rugalmas és a legjobb minőségű szolgáltatásokat kínálják a vállalati ügyfeleknek. Az eTel Csoport tízmillió eurós beruházásba fogott Budapesten magyarországi kapcsolóközpontjának, városi hálózatának és internetszolgáltatói tevékenysége infrastruktúrájának a fejlesztésére.
Egy időben több cseh, szlovák lengyel és magyar városban építenek városi optikai hálózatot. A Metropolitan Area Network (MAN) típusú hálózatok közvetlen összeköttetésben lesznek az eTel frankfurti hálózatközi kapcsolóközpontjával.
Az eTel Magyarország idén júniusban indult, azóta csaknem harminc szakembert foglalkoztat, és a létszámot dinamikusan bővíti. Ügyfélköréhez máris csaknem félszáz neves magyarországi vállalat tartozik, köztük az ABN AMRO Bank, a GTE Yellow Pages, az ACNielsen, a Millford Brown, a Citroën és a Leo Burnett.
VaMá