Az Axis Számítástechnikai Kft. Sybase üzletága egész napos szakmai konferenciát és kiállítást tartott Budapesten szeptember végén. Dénes László, az Axis Kft. ügyvezető igazgatója bevezetőjében az Axis Kft. és a Sybase múltbeli kapcsolatáról beszélt. Koller György, az Axis Kft. Sybase üzletág igazgatója nyitó előadásában hangsúlyozta, hogy ez az első ilyen jellegű rendezvény Európában a Sybase amerikai felhasználói találkozóját követően. Koller György átfogó képet adott a Sybase üzletpolitikájáról, amelyben központi helyet foglalnak el a mobil- és munkacsoportos kiszolgálók, az internetes rendszerek támogatása és a vállalati portálok. Az egyes területekhez említett referenciák között kiemelte az üzleti szekcióban is szereplő Dorsum Kft.-t, amely a Sybase legjelentősebb alkalmazásszerver-partnere Magyarországon.
A Reuters munkatársa betekintést nyújtott azokba a pénzügyikockázat-kezelő megoldásokba, amelyeket vállalata Sybase-adatbázisokra épülő rendszerekkel valósított meg. Szó volt a hitelezési üzletág számára kialakított új megoldásokról is. A résztvevők megtudhatták, hogy mi tehet érdekessé egy banki nyilvántartást, merre lehet előrelépni ezen a területen, melyek a legjellemzőbb banki igények, és melyek a korszerű ügyfél- és ügyletnyilvántartás jellemzői. Bemutatták a megvalósításban használt Sybase-eszközök tükrében többek között a Matáv ingatlanigazgatóságán működő rendszer funkcionális moduljait, integrációját, interfészfelületeit.
A webes fejlesztőeszközök szekcióban informatikus hallgatóságnak szánt előadások hangzottak el a Sybase webes fejlesztéseket támogató eszközeiről, a PowerBuilderről, a PowerJ-ről és a Sybase alkalmazásszerveréről. A hallgatók részletes szakmai elemzéseket kaptak - elsősorban az Axis Kft. munkatársaitól - a többrétegű architektúra terhelhetőségéről, a clusterrendszerekről és a Sybase-újdonságokról.
A webes alkalmazások fejlesztése EAStudióval című előadás a dinamikus weboldalak készítését mutatta be RAD eszközökkel, ugyanakkor szó volt a kliens- és szerveroldali scriptek kódolási lehetőségeiről, a projektmenedzsmentről. A további előadások kitértek arra is, hogy a létező PB-alkalmazások miként használhatók intranetes környezetben, hogy mi módon lehetséges meglévő PowerBuilder-alkalmazásokat működtetni változtatás nélkül alkalmazásszerveres környezetben. A portálépítéssel foglalkozó szekcióban a szakemberek az integrált rendszerek kialakításához szükséges Sybase-eszközökről és -technikákról hallhattak. Szó volt a 7Ľ24 órás üzemre tervezett és munkacsoportokat támogató Sybase-szerverekről, az adatreplikációról, az adat- és alkalmazásintegrációt támogató eszközökről, valamint az integrált webes megjelenést és alkalmazási réteget biztosító Sybase Enterprise Portalról.