
Az internetes megoldásokra épülő "új gazdaságban" természetesen az alkalmazott szoftvereknek is meg kell felelniük az "e-világ" követelményeinek. A hagyományos szoftverrendszereket gyártó-fejlesztő cégek, ha nem akarnak lemaradni a kíméletlen gyorsasággal változó internetgazdaságban, sorra jelentik be és dobják piacra régi, például vállalatirányítási szoftvereik internetes, "dotcom"-os verzióit.
Az informatikai rendszereket alkalmazóknak természetesen több kívánságuk is van: fontos, hogy a vállalati hálózat biztonságos legyen, de fontos az is, hogy mindent átfogó, ám mégis átlátható, kezelhető legyen. A számítógépeket összekapcsoló hálózatok egyre bonyolultabbak, szervezésük, irányításuk, felügyeletük egyre több technológiát és azok ismeretét követeli meg. Egy ilyen hálózat lényege éppen az, hogy a különböző számítógépes erőforrásokat olyan rendszerbe kapcsolja, hogy a felhasználóknak ne kelljen foglalkozniuk azzal, hogy az általuk igényelt számítógépes kapacitás éppen hol van a hálózatban, hogy éppen mely gép szabad. Fontos feladata ezeknek a hálózatmenedzselő eszközöknek, hogy mindenki számára a megfelelő hozzáférési jogosultságokat biztosítsák, hogy az adatbázisok információtartalma védve legyen az illetéktelenektől. A hálózatban zajló adatforgalom ellenőrzése, a forgalmi statisztikák készítése, elemzése nagyban hozzájárulhat az eszközök optimális kihasználásához, kiderülhetnek a szűk keresztmetszetek, s ennek nyomán újraszervezhetők, bővíthetők a hálózat egyes szegmensei. Van olyan szoftver, amelynek segítségével átfogó hardver- és szoftverleltár készíthető akár egy hálózat több száz PC-jéről.
Az e-világban a nagy adatmennyiségekkel dolgozók tudják, hogy a kezükben lévő információhalmaz óriási üzleti érték, s adatbázisaik kiaknázásához különféle adattárház- és adatbányászati szoftvereket használnak. Ezekkel például kielemezhetők az online módon vásárlók szokásai, s a weben keresztül minden korábbinál pontosabban célzott reklámanyagokkal láthatják el ügyfeleiket. Kifejezetten az internetes kereskedelem elemzésére szolgáló programokkal elvégezhető a szakszóval "clickstream"-analízisnek nevezett vizsgálat, amely egy nagyon látogatott weboldal forgalmi adatait, a látogatók viselkedési szokásait elemzi, s ebből von le következtetéseket a weboldal üzemeltetője számára. Ugyancsak a nagy forgalmú internetes megoldásokat alkalmazók számára vannak teljesítménymenedzsment-elemző szoftverek, ezek az e-business-technológia nélkülözhetetlen elemeit, a webszervereket, a hálózati rendszereket, az adatátviteli megoldások hatékonyságát értékelik. Ezek a gazdag funkcionalitású szoftverek alkalmasak lehetnek például a hullámzó igénybevétel miatti esetleges szervertúlterheltség kiegyenlítésére, illetve a világhálón keresztüli illetéktelen betörések megelőzésére.
Az internetre kerülő adatállomány növekedése hihetetlen tempójú. A bennük való eligazodásra szolgálnak a különböző keresőszerverek. Ezek a keresőszerverek körülbelül egymilliárd weblapot tartanak nyilván (1994-ben az egyik legelterjedtebb böngésző, a Lycos még csak ötvennégyezer oldalt említett), de olvasható olyan elemzés is, amely szerint már ötszázmilliárd weboldal létezik.
Az internetes kereskedelem eddig szélesebb körben elsősorban a vállalatok egymást közti üzletkötéseiben terjedt el. A business-to-business - rövidítve B2B - szoftverelemei már jó néhány éve megjelentek. Hinnék-e, hogy az elektronikus adatcsere (Electronic Data Interchange - EDI) már több mint húsz éve használt megoldás a kereskedelemben? Az EDI a vevők és az eladók közti tranzakciók elektronikus dokumentálásának eszköze volt. A fejlődés, azaz a mai B2B lényege, hogy nemcsak dokumentálja, de össze is hozza a vevőt és az eladót, vásárlói közösségeket alakít ki. Így jönnek létre az úgynevezett elektronikus piacterek.