
Néhány éven belül - Amerikában öt évet adnak rá - a cégek közötti kapcsolatban használt szabványosított okmánycsere közege a hagyományos papír helyett a cég informatikai rendszerében automatikusan előállított, interneten továbbított és a címzettnél ugyanígy befogadott bitsorozat lesz. Ennek egyik terjedő megoldása az elektronikus adatcsere, röviden EDI, ami felfogható egy elektronikus nyomtatványkészletnek, amiből a feladó mindig kiválaszthatja az éppen szükséges űrlapot. Szabványa a több mint nyolcszáz okmánydefiníciót tartalmazó, az ENSZ-ben kifejlesztett, az EU által is támogatott EDIFACT.
Az EDI-üzenet továbbítása nem közvetlenül, hanem harmadik fél bevonásával történik, egyrészt biztonsági okból, másrészt azért, mert az elektronikus nyomtatványkészletek megvalósításai között vannak különbségek, helyenként átalakításra van szükség. Az EDI-szolgáltató tárolja, a címzett postafiókjába juttatja az üzenetet, de sokféle egyéb tevékenységet is végez. Például küldhet figyelemfelhívó GSM SMS-üzenetet.
Magyarországon az aPLUS csoporthoz tartozó aPLUS-EDI Kft. 1999-ben elsőként állította fel internetes EDI-központját. Az előfizetővel minden üzenetváltást az interneten bonyolító EDI-PLUS rendszerben az üzenetek titkosítva vannak. Küldésüket 1024 bájtos RSA-kódcsere előzi meg a szolgáltató és a feladó, illetve a címzett között. Az előfizetői program, a kliens egy szabadon letölthető eljáráscsomag használatával közvetlenül összekapcsolható az integrált vállalatirányítási rendszerekkel, el tudja érni a termék-cikkszám adatbázisokat.
Egy júniusban az IBM-mel kötött átjárószerződés révén az EDI-PLUS a nemzetközi porondra is kilépett, hiszen az IBM-en, a világ egyik legrégibb EDI-szolgáltatóján keresztül a legtöbb EDI-szolgáltató elérhető.
Már ma is megvalósítható tehát, hogy egy vállalat anélkül alakítson ki biztonságos adatkapcsolatot dolgozóival a noteszgéphez kapcsolt mobiltelefonon keresztül, hogy ehhez saját levelezőrendszert alakítana ki. Elegendő mindenhova telepíteni egy EDI-klienst, és megkeresni azokat a szabványos okmánymintákat, amelyekkel a cégre jellemző információcsere lebonyolítható.
VaMá