Dekóder nélkül nem megy
Már megrendelhető az AM-mikrót felváltó új szolgáltatás, az AntennaMikro. Az Antenna Hungária Rt. Budapesten és környékén szeptember 18-tól indítja el a kódolt műsorelosztást. Az AntennaMikro programcsomagjai összesen több mint húsz televíziós műsort tartalmaznak, amelyekhez versenyképes áron juthatnak hozzá az előfizetők.
Az AntennaMikro előfizetői három programcsomag közül választhatnak. Az induló csomag a három magyar közszolgálati tv mellett a német SAT1-et kínálja mindössze havi százkilencven forintért. A kilencszázkilencven forintos alapcsomag már huszonnégy műsor vételét teszi lehetővé úgy, hogy az előbbiek mellett láthatóak lesznek a legjelentősebb magyar kereskedelmi televíziók, továbbá egyebek között a sport-, gyermek-, hír- és ismeretterjesztő csatornák műsorai. A Prémium csomag mindezek mellett még a HBO-t is tartalmazza.
A szeptember 18-i részleges kódolás nem jelenti azt, hogy automatikusan elsötétülnek a képernyők. A magyar és a német nyelvű csatornák még egy ideig kódolatlanok maradnak azért, hogy ügyfeleiknek legyen elég idejük az átállásra, az új előfizetés megkötésére. Legkésőbb azonban az év végéig e műsorokat is kódolják.
Az AntennaMikro programjainak vételéhez dekódoló berendezés kell, az előfizetők úgynevezett Set-Top-Boxot kapcsolnak tévékészülékükhöz.
Az előfizetés és a dekóder a regisztrációs lap kitöltésével rendelhető meg az AntennaMikro ügyfélszolgálati irodáiban vagy információs telefonvonalán, illetve az interneten. A leadott megrendelés alapján szeptember 18-tól az értékesítési hálózat üzleteiben lehet szerződést kötni, illetve a dekódert kézhez kapni. Az Antenna Hungária által megbízott szakemberek kérésre házhoz is szállítják, és üzembe helyezik a készüléket.
Az Antenna Hungária arra számít, hogy a jelenlegi több mint negyedmillió néző átvált az új szolgáltatásra, és sok új néző is csatlakozik az AntennaMikro előfizetőihez. Ez a modern televíziós szolgáltatás műszakilag alkalmas arra, hogy a nem túl távoli jövőben házimoziként is működjön, illetve hogy internetezni lehessen rajta, vagy megvalósuljon az interaktív televíziózás. A mostani lépéstől az Antenna Hungária Rt. azt várja, hogy megerősíti piaci pozícióját a műsorelosztásban a kábeltársaságokkal folytatott versenyben.
Az AntennaMikro árai
A programcsomag neve és a tervezett tévéműsorok Havi előfizetési díj
Induló csomag: (m1, m2, Duna Tv, SAT1) 190 Ft
Alapcsomag: Induló csomag + Cartoon Network/Turner Classic Movies, CNN, Eurosport, Magyar ATV, Minimax/Game One, MTV Europe, National Geographic/CNBC, ORF1, Romantica/Private Gold, RTL Klub, Tv 2, Spektrum, Z+ 990 Ft
Prémium csomag: Alapcsomag + HBO3150 Ft
Kiegészítő csatornák: VOX, PRO7Az alapcsomag választása mellett ingyenesek
KonstrukcióEgyszeriAz első dekóderVállalt szerződéses
hozzáférési díjhavi hozzáférési díja időtartam
1.9800 Ft350 Ft-
2.5800 Ft350 Ft2 év*
3.3800 Ft350 Ft4 év*
*E konstrukciók két-, illetve négyéves szerződéses elkötelezettséget jelentenek, amely csak kötbérfizetés mellett bontható fel a szerződéses időtartam előtt.
A dekódoló berendezés bérletére három lehetőséget kínálnak. Amennyiben hosszabb előfizetési időtartamot választ valaki, a csatlakozási díj alacsonyabb, amennyiben rövidebbet, magasabb.
Év végétől minden előfizetéshez lehetséges második dekódoló berendezés bérlése. Erre azért lehet szükség, mert az AntennaMikro rendszerben a kódolt műsorjelek visszaalakítása érdekében minden vevőkészülékhez (legyen az második televízió vagy video) csatlakoztatni kell egy dekódolót, amennyiben egyidejűleg más műsort kíván nézni vagy felvenni.
A második berendezéshez nem kell második előfizetést vásárolni, második hozzáférési díjat viszont igen. A második dekóder egyszeri hozzáférési díja 9800 forint, havi hozzáférési díja pedig, négyszáz forint.