
A Compaq egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a nagy teljesítményű számítógépes rendszerek legfőbb szállítója legyen a világon. Az amerikai energiaügyi minisztérium (DOE) országos atombiztonsági hivatala (NNSA) bejelentette, hogy a Compaq kapott felkérést a világ leggyorsabb és legerősebb, másodpercenként harminc tera művelet (3Ľ1013 lebegőpontos művelet) végrehajtására képes, "Q" kódnévre hallgató szuperszámítógépének megépítésére.
A szuperszámítógép megrendelése az NNSA atomfegyver-gazdálkodási programjának részét alkotó gyorsított stratégiai számítógépes kezdeményezés (Accelerated Strategic Computing Initiative, ASCI) legújabb fejleménye. Az integrált program célja, hogy megfigyelésekkel, kísérletekkel, atomrobbantás nélküli tesztekkel, archivált adatokkal, modellezéssel és szimulációval, föld alatti atomrobbantások nélkül értékeljék és igazolják az atomfegyverek biztonságát és megbízhatóságát.
A megbízás értékét több mint kétszázmillió dollárra becsülik, és a szuperszámítógépet az NNSA Los Alamos-i laboratóriumának új stratégiai számítógépes komplexumában helyezik el Új-Mexikóban. Az első szállítások 2000 szeptemberében kezdődnek, a komplett rendszert előreláthatólag 2002-ben helyezik üzembe.
Az ASCI Q kezdetben megközelítőleg 375 AlphaServer GS320 rendszert (körülbelül tizenkétezer Alpha processzort) tartalmaz majd, 1250 MHz-nél nagyobb órajelen futó EV68 CPU-k lesznek benne, és a Compaq Tru64 UNIX operációs rendszerén fut majd. A csaknem öt kosárlabda-pályányi (több mint kétezer négyzetméter) területet elfoglaló szuperszámítógép összekötésére hatezer kilométer optikai és rézkábelt használnak fel, több mint hatszáz terabájtnyi Compaq StorageWorks Moduláris tárrendszerrel fog rendelkezni, és huszonnégy órás kiszolgálásban és támogatásban részesül majd. Az NNSA-nak lehetősége lesz arra, hogy áttérjen az Alpha processzorok későbbi generációira (EV7 és EV8), aminek eredményeképpen a konfiguráció 2004-ben már száz tera műveletet tud majd végrehajtani másodpercenként.
Az NNSA főbiztosa, John A. Gordon elmondta: "Az ország biztonsága mindig is a rendelkezésre álló leggyorsabb számítógépet igényelte, ami ezúttal is lendületet ad az ipari számítógépek fejlődésének. A Compaqkal való jelenlegi együttműködés eredményeképpen rendkívül erős rendszerrel tudjuk majd továbbfejleszteni az atomfegyver-gazdálkodáshoz szükséges szimulációkat. Az ASCI keretében végzett szimulációk legfrissebb eredményei bebizonyították, hogy hozzáértő, elkötelezett gárdával és tera méretű számítógépek alkalmazásával drámai fejlődést lehet elérni a szimulációban."
Szupergépes sorozat
2000. augusztus 3-án az amerikai tudományos alap, a National Science Foundation (NSF) a Compaqot és a Pittsburgh Szuperszámítógép-központot kérte fel a világ legnagyobb, nem katonai célú szuperszámítógépének (2728 Alpha processzor, Tru64 UNIX, hat tera művelet másodpercenként, StoragWorks tár) megépítésére. A számítógépet tudományos célokra, például a fehérjék szerkezetének és dinamikájának tanulmányozására - ami a gyógyszerek kifejlesztésében lehet hasznos -, viharok előrejelzésére, valamint a földrengések és a globális éghajlatváltozás modellezésére kívánnak felhasználni.
2000. június 26-án a washingtoni Fehér Házban tett bejelentésekor a Celera Genomics vezérigazgatója és vezető tudósa, Craig Venter kiemelte, hogy a Tru64 UNIX-szal működő Compaq AlphaServerek és a StorageWorks mennyire fontos szerepet játszottak az emberi génállományt feltérképező Celera-projektben. Ezek biztosították a számítási teljesítményt az emberi génállomány feltérképezésének nyilvános programjában részt vevő két legnagyobb szekvenciaközpont, a MIT Whitehead Institute számára a Massachusetts állambeli Cambridge-ben, valamint a Sanger Centre számára az angliai Cambridge-ben.
2000 februárjában bejelentett hír szerint a francia atomenergia-hatóság (CEA) a Compaqtól rendelte meg Európa legnagyobb, AlphaServer SC technológián alapuló szuperszámítógépét. A 2001-ben elkészülő rendszerben 2500 Alpha processzor lesz, "csúcsra járatáskor" öt tera műveletet (5Ľ1012 lebegőpontos műveletet) végez másodpercenként, és atomrobbantásokat szimulálnak vele.
Az ASCI-program követelményei és az NNSA laboratóriumaival való szoros kapcsolat kihatnak a Compaq nagy teljesítményű számítógépek előállítását célzó stratégiájára, hiszen a fent említett, nem katonai célú kutatási projektekhez és az Egyesült Államok technológiai versenyképességének erősödéséhez is hozzájárultak.
A megrendeléseknek köszönhetően a Compaq az International Data Corporation (IDC) ranglistája szerint 1992-ben előrébb lépett a második helyre a nagy teljesítményű ipari rendszerek és kiszolgálók piacán - csak egyetlen ponttal maradva el az első helyezettől -, és nagy esélye van arra, hogy még az év vége előtt első helyezést érjen el. A Tru64 UNIX operációs rendszer is az élen van a D.H. Brown Associates ranglistáján a UNIX-képességek nagy része és fürtözés (clustering) szempontjából, az Illuminata ranglistáján a RAS-jellemzők szempontjából, a Standish ranglistáján a legalacsonyabb fenntartási költségek (TCO) szempontjából és a Gartner/Datapro ranglistáján a fogyasztói igények kielégítése szempontjából.
Az NNSA-szerződésben szereplő Compaq AlphaServer rendszereket és Alpha processzorokat Massachusettsben és New Hampshire-ben tervezték és fejlesztették ki, és Texasban és Kaliforniában gyártják.
Ami a tárolópiacot illeti, a Compaq első helyen áll a világon a tárolóhálózatok előállításában. 1999-ben negyvenkét petabájt tárterületet adott el, több mint kétszer annyit, mint az utána következő legerősebb versenytárs (IDC). A külső tárak piacán a Compaq 36,5 százalékos növekedést ért el 1999-ben, amivel túlszárnyalta a jelenlegi piacvezető növekedési ütemét.