Az előző évhez képest több mint huszonöt százalékkal magasabb - 35,530 milliárd forintos - mérlegfőösszeggel, valamint 1,289 milliárd forint mérleg szerinti eredménnyel fogadta el augusztusban az Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Rt. (AH)legfőbb tulajdonosi fóruma, a közgyűlés a társaság 1999. évi konszolidált (vállalatcsoporti) mérlegét és mérlegbeszámolóját. A vállalatcsoport a vizsgált évben közel tizenkét százalékkal nagyobb értékesítési nettó árbevételt produkált, valamint üzleti tevékenységének eredménye is hetvenhat százalékkal lett nagyobb, mint korábban. az árbevétel-arányos jövedelmezőség a korábbi hét százalékról tizenegy százalékra emelkedett.
A közgyűlés a továbbiakban az anyacég, az Antenna Hungária Rt. 625 millió forint névértékű zártkörű tőkeemeléséről hozott határozatot, melyet a legnagyobb tulajdonos, a magyar állam képviselője, az ÁPV Rt. jegyezhet le 560 százalékos árfolyamon. A 625 ezer darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvény kibocsátási értékét, 3,5 milliárd forintot a vagyonkezelő szeptember 15-ig köteles befizetni. Az ÁPV Rt. ezzel a lépéssel valósítja meg saját igazgatósága kormányhatározattal is megerősített 1999. februári döntését, miszerint az Antenna Hungária Rt. távközlési szerepvállalása elősegítésére két lépcsőben, két év alatt összesen 6,5 milliárd forint értékű tőkeemelést hajt végre. (Az első lépcső - mint ismeretes - 1999 márciusában következett be, amikor az ÁPV Rt. hárommilliárd forint kibocsátási értékű részvényt 333 százalékos árfolyamon jegyzett le.)
A társaság jegyzett tőkéje a tranzakció után 11,8752 milliárd forintra változik, így a legfelsőbb döntéshozói fórum - értelemszerűen - az alapszabályt is módosította.