Angliában a jövő századdal indul a 3G

Sorra jönnek a jelentések arról, hogy Angliában ki mindenki kapott megbízást arra, hogy kiépítse a szolgáltatók harmadik generációs mobiltelefon-hálózatát. Arról már kevesebb szó esik, hogy frekvenciáért Európában még soha, de talán a világon sem fizettek ki annyi pénzt, mint amennyit a győztes telefontársaságok vállaltak. A koncessziós díj - amely, emlékszünk, már a harmadik magyarországi GSM-szolgáltató belépésekor is meglepően magas volt - arra vezethető vissza, hogy aki kiesik egy ilyen aukción, az az adott országban jó pár évre az üzletből is kiesik. Az angliai öldöklő licit eredményét látva néhány megfigyelő kétségeit fejezte ki annak kitermelhetőségét illetően. Olyan nyilatkozatok is napvilágot láttak, melyek szerint a társaságoknak nem maradt forrásuk a hálózatépítésre. A kételkedés részben megalapozott, hiszen hol vannak még azok az alkalmazások, amelyekre az emberek hajlandók lesznek fizetni, részben túlzott, hiszen a mai internetes, sőt mobilinternetes alkalmazások jó részének még az ötlete sem volt meg két-három évvel ezelőtt. A technika adott, rövidesen működni fog, a többi a kifogyhatatlan emberi találékonyság dolga lesz. Az azonban elképzelhető, hogy az összegektől megijednek az Európai Unió központjában, Brüsszelben, és megpróbálják visszatartani a többi országot az angliaihoz hasonló aukció megrendezésétől. Miután a telefontársaságoknak elemi érdekük, hogy ne kelljen csak az engedélyre annyit költeni - ahogy azt a One2One nyilatkozta -, mint korábban a teljes GSM-rendszerre összesen.Tehát Angliában a már bent lévő BT, az Orange, a One2One és a Vodafone, valamint egy új társaság, a hongkongi Hutchison Whampoa és a kanadai TIW szövetsége építheti ki a maga univerzális mobiltávközlési rendszerét az UMTS szabvány szerint.

Harmadik generációs mobil koncessziós díjak Angliában

Licenc Milliárd angol font

Milliárd forint

TIW A 4,38

1795,8

Vodafone B 5,96

2445,24

BT C 4,03 1652,34
One2One D 4 1640
Orange E 4,1

1681