Rekordnyereséget könyvelhet el az Oracle >> Korrigált nettó nyeresége a negyedik pénzügyi negyedévben hetvenhat százalékkal 926 millió dollárra emelkedett, 3,4 milliárd dolláros bevétel mellett. Hasonlóan jók az éves eredmények is, a 2000. pénzügyi év nettó nyeresége hatvanegy százalékkal 2,1 millió dollárra nőtt, a bevétel pedig meghaladta a tízmilliárd dollárt. Különösen magas volt az alkalmazási szoftvertermékek forgalma, amely a negyedik negyedévben hatvanegy százalékkal négyszáznegyvenhétmillió dollárra növekedett - ezt a CRM- (Customer Relationship Management, ügyfélkapcsolatmenedzsment) eladások százhatvanegy százalékos növekedése tette lehetővé. Éppen egy évvel ezelőtt az Oracle azt a célt tűzte ki maga elé, hogy évente egymilliárd dollár megtakarítást érjen el a saját Internet Business alkalmazásainak használatával, mára ez is megvalósult. Mindennek része van az eredményekben, akárcsak annak, hogy az Oracle az IDC elemzése szerint a tizenegymillió dolláros adatbázispiac vezető szállítója 42,2 százalékos részesedéssel - ezen a területen a piaci bővülést meghaladó növekedést ért el. Internetalkalmazások megoldásaként az iparág első integrált e-business suite-ját ajánlja a cég, amely az ügyfelektől a partnereken, szállítókon keresztül a vállalat egészére kínálja az e-business-alkalmazások előre elkészített integrációját. Ez a megoldás új üzleti gyakorlatot tesz lehetővé, ugyanis a vállalatok online intézhetik ügyfélkapcsolataikat, belső tevékenységeiket és szállítási láncukat. Mint Laufer Tamás, az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója elmondta, az előző évi 5,6 milliárd forintos bevétel után most az éves forgalom elérte a 7,1 milliárd forintot. A hazai piacon az alkalmazások területén a licenceladások növekedése meghaladta az ötven százalékot. Az utolsó negyedév nagyobb üzletei közé tartozik az APEH-hel, a GE Lighteninggel vagy a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalattal kötött szerződés. Idén kiemelt feladat többek között az e-business-technológia terjesztése, a piaci részesedés további növelése, nagyobb figyelemmel fordul a cég a kis- és közepes vállalkozások felé, vagy például szintén kitüntetett terület a CRM. Utóbbihoz kapcsolódik a hír, hogy a VisionCube Management Solutions, az ügyfélkezelő szolgáltatások vezető szolgáltatója bejelentette a magyar piacra vonatkozó együttműködési megállapodását az Oracle Hungaryval, mert együttesen teljesebb körű CRM-megoldást kínálhatnak az ügyfeleknek.
Új üzleti csomagok a MatávNetnél >> Júniusra a MatávNetnél összeállt a kis- és középvállalatoknak kialakított csoportos e-mailszolgáltatást, gyors internet-hozzáférést és weboldal-elhelyezést biztosító, kedvező árú irodai konstrukció, az irodaNet. Június 9-től megrendelhető a MatávNetnél az a két irodai csomag, amelyeket a vezető szolgáltató kifejezetten kis- és középvállalatoknak kínál. A szolgáltatások a kisebb cégek számára is elérhető közelségbe hozzák az interneten való megjelenést. A hozzáférés hagyományos és ISDN-vonalon vehető igénybe. Az irodaNet64 csomag gyors internetkapcsolatot, cégnév.hu típusú e-mailcímet és www.cégnév.hu címen a MatávNet szerverén elhelyezhető, maximum tíz MB méretű - folyamatosan és gyorsan elérhető - honlapot biztosít. A csoportos levelezési lehetőségnek köszönhetően a cég dolgozóinak személyre szabott címet alakíthat ki anélkül, hogy önálló mailszerverprogramot kellene működtetnie. Ez a csomag ISDN-vonalon keresztül hatvannégy kbit/s sebességű internetezést tesz lehetővé. Az irodaNet128 csomag ugyanezeket a szolgáltatásokat dupla elérési sebességgel - ISDN2-vonalon mindkét hatvannégy kbit/s-os csatorna használatával - és dupla webtárkapacitással kínálja. A két csomag igénybevételéhez a megrendelő saját domainnévvel kell rendelkezzen. Ennek hiányában a csomag vásárlói számára a MatávNet most kedvezményesen, nettó hétezer forintért kínálja egy magyar domainnév (cégnév.hu) regisztrálását.
Vizsgázott a rEVOLUTION Zenit >> Az IBM 1997-ben indította el IBM Netfinity ServerProven programját, amely elsősorban a szoftverfejlesztőknek, illetve a leendő felhasználóknak jelent garanciát arra, hogy a Netfinity szerveren tesztelt és "vizsgáztatott" szoftver az iparági normáknak megfelelő operációs rendszeren (Windows NT vagy Linux) és adott konfiguráción belül megbízhatóan és stabilan működik. Jelenleg Magyarországon harmincnyolc cég negyven megoldása rendelkezik ezzel a minősítéssel, azaz a magyar fejlesztői piac körülbelül tíz százaléka élt az IBM által kínált lehetőséggel. Világviszonylatban jelenleg mintegy négyszáz cég szoftvere használja az IBM Netfinity ServerProven minősítést tanúsító emblémát, és ez a szám dinamikusan növekszik. Az elmúlt hetekben a Revolution Software-rel újabb vizsgázott partnerrel bővült az IBM Netfinity ServenProven minősítést kapott alkalmazások köre. A februári szoftverbörzén debütált rEVOLUTION Zenit SQL-alapú integrált vállalatirányítási rendszernek lehetőséget kínált az IBM, hogy tesztlaborjában, speciális működési környezetben tesztelhessék. A tesztet májusban végezték, amelyen a Zenit sikeresen vizsgázott, és megszerezte az IBM Netfinity ServerProven minősítést.
Szegeden is programoznak a Siemensnek >> A Siemens-tulajdonú Sysdata Kft. - Magyarország egyik jelentős szoftverfejlesztő központja - tovább bővül: október elejétől megnyitja második fejlesztői centrumát Szegeden. Három év alatt ötszázmillió forintot költenek az új központra, ahol várhatóan a Szegedi Tudományegyetem által kibocsátott informatikusok dolgoznak majd, de számítanak a meglévő kutatási kapacitásra is. Az Eszperantó utcai irodaházban egy-két év múlva hetven-nyolcvan embernek akarnak munkát biztosítani. Az új munkatársak toborzása a telephely létrehozásának bejelentésével egy időben megindult. Az októberig felveendő húsz munkatárs bekapcsolódik a nemzetközi távközlési munkákba, együttműködve a bécsiekkel, müncheniekkel, budapestiekkel. A Sysdata vezetése biztos benne, hogy a budapesti telephellyel megegyező, jó munkahelyi körülmények, a fiatalos légkör, a széles körű szociális juttatások elnyerik a szegedi informatikai szakemberek tetszését is, és élnek a vállalat által felkínált lehetőségekkel.
Cél a svéd modell >> A Microsoft Magyarország csatlakozott az Infórum és az Amerikai Kereskedelmi Kamara kezdeményezéséhez, amely a "svéd PC-modell" honosításával a családok számítógéphez jutását kedvezményes feltételek megteremtésével igyekszik megkönnyíteni. A svéd modell alapja az állam jelentős szerepvállalása, adókedvezmény nyújtása a vállalatok, vállalkozások alkalmazottainak otthoni személyi számítógéphez jutása érdekében. Az adókedvezményt a dolgozók számítógép-vásárlás törlesztésére használják fel. Svédországban, az ismertetett kezdeményezésnek köszönhetően, jelenleg a családok hatvan százalékában használják a személyi számítógépet és az internetet. A svéd PC-modell magyarországi bevezetésének távlati célja a munkaerőképzés magas színvonalra emelése és egy olyan gazdasági, beruházási, képzési környezet kialakítása, amely az informatikára és az internet használatára épül.
Matáv-EDS outsourcingszerződés >> Hét évre szóló szerződést írt alá a Matáv és az EDS a távközlési társaság informatikai rendszereinek üzemeltetésére. A szerződés értéke eléri a huszonkétmilliárd forintot. A megállapodás értelmében a Matáv harmincmilliárd forintos informatikaieszköz-vagyonának harmada, valamint hatszáz fős informatikai részlegének mintegy fele kerül az informatikai szolgáltatóvállalat kezelésébe. A szerződésben negyvenkét szolgáltatási paramétert rögzítettek, amelyeknél az EDS ötvenszázalékos javulást garantált. Straub Elek vezérigazgató szerint a döntés segíti a cég felkészülését a magyar távközlési piac liberalizációjára, valamint hozzájárul a növekedéshez és a piacvezető szerep megőrzéséhez.