Minolta: új termékek, új igazgató
A Minolta Magyarország új ügyvezető igazgatója, Papp Zoltán nyilatkozott a cég terveiről a Minolta nyomtatók kizárólagos hazai disztribútorával, a CHS-sel közösen rendezett dealertalálkozón. Az egy évvel ezelőtt létrejött Minolta–QMS fúzió a jelek szerint mind a nemzetközi piacon, mind Magyarországon beváltotta a reményeket. A digitális másolók és nagyteljesítményű nyomtatók piacán világszerte mintegy 80 százalékos volt a forgalomnövekedés az elmúlt évben. Ezzel egyidejűleg megnőtt az igény a komplex megoldások iránt, így a Minolta is egyre inkább megoldásszállítói szerepet vállal.
Magyarországon a Minolta a jelenlegi 7-8 százalékos részesedését a nyomtatópiacon szeretné következő évben megduplázni. A viszonylag magas mércét a tavalyi állami okmányirodai tender sikerének köszönhetően állították fel. Mint Koller György, a CHS Hungary ügyvezető igazgatója elmondta, ez a féléves múltra visszatekintő együttműködésük első sikere volt, amit a viszonteladói és aldisztribútori hálózat növekedésével kívánnak folytatni.
Mind jelentősebb a nagyteljesítményű hálózati nyomtatók és a – QMS-től örökölt kimagasló technológiával készülő – színes lézernyomtatók aránya a forgalmon belül, azaz a Minolta egyre jelentősebb szereplője a minőségi lézernyomtatók piacának. Ugyanakkor az árérzékeny, percenként 10 oldalt nyomtató készülékek piacán is sikeres volt a cég. Az viszonylag olcsó árakat az teszi lehetővé, hogy a Minolta nyomtatók vezérlésének jelentős részét maga a számítógép végzi. Ez egyszerűbbé teszi a nyomtatók előállítását, illetve azonnali sebességnövekedést jelent a nyomtatóknál gyorsabban elévülő számítógépek cseréjekor.
A piacon új termék a PagePro 1100 és 1100L, amelyet kifejezetten windowsos felhasználók számára terveztek. A hálózatban is használható nyomtató alapkiszerelésbeli 4 megás memóriáját akár 132 megáig lehet bővíteni. Szükség is van a gyors számítási teljesítményre, hiszen a legnagyobb felbontása 1200x600 dpi. A készülékhez digitális letapogató – scanner – is csatlakoztatható, például a Minolta-QMS SC110-et, s így a rendszer sokszorosításra is használható: percenként 10 lapot képes másolni. Ugyancsak új termékekkel jelentek meg a világpiaccal egy időben Magyarországon is a nagyteljesítményű – percenként 18–60 lapot “piszkoló” – digitális másolók piacán is.
A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a Minolta – a legtöbb nagy másológyártóhoz hasonlóan – szerencsétlen megoldásnak tartja az újonnan forgalomba hozott készülékeket terhelő reprográfiai díj bevezetését. Hiszen ez számos esetben azon felhasználók számára is megnehezíti a beszerzést, akik szinte egyáltalán nem sokszorosítanak szerzői jog által védett anyagokat, hanem archiválásra, belső anyagok terjesztésére használják a másolót.