DECUS az e-businessről

Az e-business állt a fókuszában a Compaq felhasználók hagyományos évi konferenciájának, a DECUS-nak, amelyet idén Debrecenben rendeztek. A több száz résztvevő nyolcvan szakmai előadást hallgathatott meg, többek között a Compaq különböző platformjairól, hálózatintegrációs kérdésekről, alkalmazási rendszerekről, telekommunikációs megoldásokról, adattárház fejlesztésekről.

A DECUS (eredeti nevén: Digital Equipment Computer Users’ Society) a Compaqtól függetlenül működő világszervezet, amely a Compaq-, Tandem- és Digital-termékek felhasználóit tömöríti, és több mint harmincöt éve működik. Célja, hogy olyan nyílt fóruma legyen a felhasználóknak, ahol szabadon kicserélhetik tapasztalataikat, elmondhatják véleményüket a Compaqkal és termékeivel, szolgáltatásaival kapcsolatban. A korábbi konferenciákhoz hasonlóan idén is több neves külföldi szakember tartott előadást a nyitó plenáris ülésen, köztük Hankiss Elemér szociológus, Braun Péter, az OTP vezérigazgató-helyettese és Alexander Lehrmann, a Compaq Storage üzletágának európai képviselője. Vendég volt Paul Harvey, a Compaq európai üzletfejlesztési igazgatója is, vele készült interjúnkat az 1. illetve a 6. oldalon olvashatják.