Kiszolgálón második a Linux

Mintegy 1,35 millió Linux-példányt adtak el 1999-ben az IDC elôzetes jelentése szerint, ami a negyede az összesen 5,4 millió példányban gazdára talált alaprendszereknek. A Linux-eladások darabszámban felülmúlták a Novell NetWare-t és valamennyi másik Unix-ot, és ezzel a szabad szoftver a második a Microsoft NT után. Ebben benne vannak az otthon, a kísérletezésre és az egygépes világháló-állomás kiszolgálásra használt példányok is. Az IDC viszont csak a kereskedelmi forgalomba került példányokat számolja, az innen-onnan a világhálón átvett vagy magazinokhoz CD-n mellékelt példányokat már nem. Az tehát, hogy az IDC szerint 1999-ben kétszer annyi Linuxot adtak el (oda), mint 1998-ban, mindenképpen figyelemre méltó. Akárcsak az, hogy a forgalom értéke dollárban mindössze harminckétmillió, kevesebb mint egy százada a kiszolgálószoftver-piac teljes, 5,7 milliárd dolláros piacának. Az elsô helyezett Windows NT-vel 1,7 milliárdot forgalmazott a Microsoft. A Windows NT-bôl 2,1 millió darab fogyott, ami a piac harmincnyolc százaléka. 1998-ban ugyanekkora piaci részesedést még 1,7 millió példánnyal ért el az NT. Az összes UNIX tizenöt százalék volt 1999-ben, ami négy százalékpontos esés, de gyengült a Novell NetWare is, huszonháromról tizenkilenc százalékra esett vissza.

Megfigyelôk szerint az informatikai vezetôk sok helyen inkább megosztják a feladatokat, és több Linux-kiszolgálót állítanak be, mint hogy egy többprocesszoros rendszert vásárolnának egy jóval több pénzbe kerülô párhuzamos Unix-szal. A Linux felfutása érdekes változásokat eredményez a nagy gyártók üzletpolitikájában. A Sun például elhatározta, hogy enged saját UNIX-változatának, a Solarisnak az árából, és a nyolc- vagy annál kevesebb processzoros gépekre alkalmas Solaris 8-at egy, a StarOffice irodaialkalmazás-készletet is tartalmazó csomagban hetvenöt dollárért fogja árulni.

A Linux mint munkaállomási rendszer is hódít, bár természetesen jóval kisebb piaci részesedést tud felmutatni, mint a 98,6 millió példánnyal hatvanhat százalékot képviselô Microsoft Windows 3.1, 95 és 98. Az IDC külön számolja a munkaállomási NT-t, 1999-ben huszonegy százalékos részesedést adva neki. A Linux tehát tavaly négy százalékot képviselt, miközben az eladott egyedi gépes alaprendszerek öt százaléka Mac OS volt. Négy százalék már maga is 3,9 millió felhasználót jelent, ami jó hír lehet a Corelnek és a Borlandnak. A Corel a tavaly november közepén kibocsátott Linuxával 3,2 millió dolláros forgalmat ért el az év végéig.

Érdekes küzdelemnek lehetünk tanúi a piacon. A Linux felfutása folytatódik, a NetWare – enyhén csökkenô részesedéssel is – erôs a piacon, a Microsoft pedig a Windows 98 és a Windows NT kínálat fenntartása mellett óvatosan igyekszik majd felfuttatni a Windows 2000-et. A nagy hardvergyártóknak láthatóan mindegy, és a felhasználóra bízzák, Windows 2000-et, Novell NetWare-t vagy éppen Linuxot akarnak az eladott vason futtatni. Igyekeznek a választás után is segíteni a vásárlót, nehogy átpártoljon valamelyik konkurenciához. Az alkalmazáspiacon élesedô piaci versenyben rövidesen hasonló pragmatikus álláspontot alakíthatnak ki a rendszerintegrátorok.

VaMá

A Compaq a legnagyobb szállító

A Compaq bejelentette, hogy a Linux-szerverek piacán a gyári bevétel és az 1999. évben leszállított egységek alapján, az IDC adatai szerint megszerezte a legnagyobb szállító címét. 1999-ben a leszállított egységek alapján huszonöt százalékos piaci részesedésével a Compaq valamennyi szállítót megelôzte. Az adatok az 1999. I. negyedév és 1999. IV. negyedév közötti idôszakra vonatkoznak. Az IDC Quaterly Server Tracker beszámol arról, hogy az 1999 folyamán leszállított 43 304 egység alapján a Compaqnak összességében 213 millió dollár bevételt sikerült elérnie a Linux termékével – kimagasló elônyt szerezve ezáltal a második helyen lévô IBM-mel szemben (melynek piaci részesedése a 16 381 leszállított egység alapján számított hetvenkilencmillió dolláros bevételével 10,4 százalék). A Server Tracker ismerteti egyúttal a bevétel terén 9,9 százalékos piaci részesedésével harmadik helyet elfoglaló Dellt és a 9,4 százalékos piaci részesedésével negyedik helyen álló HP-t. Az többi szállító (közöttük olyan cégek, mint a Fujitsu, a Siemens, az SGI, a Unisys, vagy a Gateway) együttes piaci részesedése negyvenkét százalék.