Allied Telesyn

Teljes körü hálózati megoldások

Napjainkban az infokommunikáció világában a hálózati eszközgyártók között is megfigyelhetô a gyors alkalmazkodás, az integrálódás, az új fúziók létrejötte és nemritkán az ismert cégek részekre bomlása. Ebben a helyzetben, amikor olyan vezetô . networking"-multik jelentettek be a céggel összefüggô kapitális változásokat, mint a Cabletron, Newbridge és legújabban a 3Com, a világ ötödik hálózatieszköz-szállítójának számító Allied Telesyn International jelentôsen megújítva termékskáláját olyan stratégiaváltást jelentett be, amelynek révén Európában, azon belül a legperspektivikusabb kelet-európai régióban, így Magyarországon is ugrásszerû növekedést érhet el.

Mi erôsítheti ennek az amerikai többségû, japán kisebbségi tulajdonú, és érdekes módon túlnyomó részt olasz szakemberek alkotta menedzsmenttel rendelkezô cégnek az önbizalmát? Valószínûleg nem más, mint amit Francesco Stramezzi, a cég elnöki és európai vezérigazgatói funkcióját betöltô második embere a március 21-én Bécsben a kelet-európai régió országaiból meghívott újságíróknak tartott sajtókonferencián hangsúlyozott. Nevezetesen: rugalmasabb, mellérendelt új vállalati struktúrával az Allied Telesyn dobozmozgató cégbôl a technológiák terén felsôbb szintek, a termékeknél pedig a teljes megoldások és teljes rendszerek, valamint az integrálás irányába mozdult el. Ez természetesen együtt jár a cég termékválasztékának átalakításával, amely fôképpen Gigabit Ethernet eszközökre épül, és amelyben egyre nagyobb részt képviselnek a kapcsolók és útválasztók, a LAN-eszközök mellett erôsödik a WAN-hálózatok berendezéseinek kínálata, miközben csökken a hubok szerepe. A stratégiaváltás része az is, hogy a cég növekvô számú irodái és képviseletei mindenütt egyre inkább az eladásokra és a vevôorientációra összpontosítanak.

Andreas Beierer, az Allied Telesyn International régiónkért felelôs kereskedelmi igazgatója hangsúlyozta, cége arra törekszik, hogy komplex szolgáltatásokat kínáljon. Ehhez kapcsolódik, miszerint Olaszországban kialakítottak egy kutatásfejlesztési központot, amely az európai igényekre reagálva a legújabb AR-sorozatú routerekhez nyílt szabványokon alapuló szoftvereszközöket fejleszt.

Cees van Leipsig, az Allied Telesyn európai PR-igazgatója szerint a száloptikai adapterkártyákban, médiakonverterekben, nem menedzselt kapcsolók és hubok területén világelsônek számító cég új stratégiájában továbbra is az elérési hálózatok állnak a fókuszban, ugyanakkor az új termékekkel megcélozzák a nagy kiterjedésû hálózatokat és a LAN-ok felsô régióit is. A teljes megoldások szállítása révén el kívánják érni, hogy ügyfeleik mindent egy helyrôl (one-stop-shopping) vásároljanak. Az Allied Telesyn tevékenységében nagyon lényeges az internetelérés eszközeinek és megoldásainak kínálata. Leipsig szerint idén akár huszonöt százalékban is növekedhet a kelet-európai összárbevétel, ami 1999-ben kilencvennyolcmillió dollár volt. A cég a jövôben tehát LAN-orientált hálózatieszköz-gyártó és -forgalmazóból LAN- és WAN-megoldásszállítóvá lép elô, a termékstruktúrában pedig a kapcsolók, a médiakonverterek és az adapterkártyák súlya növekszik. A siker egyik kulcsának tartják, hogy nem csak partnereiket (Kelet-Európa tizennyolc országában jelen lévô Telesyn összesen ötven partnercéggel van kapcsolatban), de azok felhasználóit is oktatják, képzik, és egyre több tanfolyamot hirdetnek meg a hálózatalkalmazási megoldásokról.

Miodrag Sundic, az Allied Telesyn kelet-európai igazgatója a bécsi sajtókonferencián hangsúlyozta, hogy a régiónkban a múlt évben jelentôs sikereket elért cég igen gyors növekedésre számíthat minôségi termékei új és korszerû eladási stratégiája, valamint versenyképes árai révén. . Ez utóbbi különösen fontos, hiszen az itteni piac rendkívül árérzékeny" . jegyezte meg Sundic. A cég kelet-európai stratégiájában idén Magyarország kiemelt szerepet kap, ennek része, hogy az itteni két szuper VAR (X-Byte, Conet) és a disztributor (LAN Kft.) mellett további két-három partnert kívánnak rövidesen bejelenteni; illetve elindították a hirdetési kampányt, és erôsítik az oktatási, tanfolyami aktivitásukat. Ebbe a körbe tartozik, hogy az Allied Telesyn Bécsben mûködô oktatási központjának (East European Training Center) tevékenységét szélesítik.

Andreas Beierer bejelentette, az Allied Telesyn kész a kelet-európai piac jövôbeni hálózati igényeit teljes mértékben kielégíteni, vagyis agresszíven árazott gerinchálózati L3 kapcsolókat tud szállítani, képes kielégíteni a hálózati biztonsági funkciókra vonatkozó igényeket, mint ahogy a kisebb cégeknek olcsó L2 kapcsolókat tud kínálni. A magyarországi piacon is nagy érdeklôdésre tarthatnak számot az Allied Telesyn új termékei, amelyek között Gigabit Ethernet nem menedzselt kapcsolók, intelligens adapterkártyák, routerek, L3 kapcsolók és rugalmas médiakonverzióra alkalmas termékek egyaránt megtalálhatók.

Célunk Magyarországon a középkategóriás piaci szegmensben való erôsítés mellett a nagy távközlési projektben való szerepvállalás . jelentette ki Miodrag Sundic, aki szerint nálunk nem az egyszerû növekedés, hanem a tavalyi eredmény legalább kétszeresének az elérése a cél. Kovács Attila