Ki a legértékesebb?
Ha csak rövid idôre is, az internetes hálózati eszközök gyártója, a Cisco Systems lett a világ legértékesebb vállalata, miután az árfolyamok alapján részvényeinek összértéke elérte 575,93 milliárd dollárt. Ezzel a cég rövid idôre megelôzte a már hosszú ideje a lista élén álló Microsoftot, amelynek a piaci értéke 575,29 milliárd dollár. A két cég értékkülönbsége 640 millió dollárt, azaz 0,11 százalékot ért el.
A világ legértékesebb vállalata címért a Microsoft és a Cisco Systems között kiélezett a küzdelem, ám elemzôk szerint a március végi helycsere jól jelzi a trendet: a Microsoft részvényeinek értéke augusztus óta alig változott, míg a Cisco Systems részvényeinek értéke folyamatosan emelkedik. A Microsoft az Intellel együtt a személyi számítógépek korának úttörôje volt, és pozícióját azóta csak megerôsítette, hiszen mintegy 1,2 milliárd PC mûködik ma a világon, miközben a piac egyre tágul.
Az internet és a World Wide Web 1993-ban indult térhódításával olyan vállalatok, mint a Cisco Systems vagy a Yahoo részvényeinek értéke hamar az egekbe szökött.