Kalkulátor az iskolában
Kalkulátorban a világ legismertebb gyártója a Texas Instruments. Magyarországon nem így van, nálunk inkább más márkák mennek, hiszen ez egy igen-igen árérzékeny piac. Legfeljebb akkor változik a szemléletünk, amikor fél év után a második, kínai piacon vásárolt csipogós összeadógép kijelzôjén is összeakadnak a számok. De a Texas számára az utóbbi években nem is a mindennapi összeadógép vásárlója fontos. Ôk a mérnököket, a tanárokat és az iskolásokat igyekeznek ellátni a munkájukban jól használható eszközökkel.
Az Europrofil évek óta dolgozik azon, hogy megismertesse az iskolai Texas Instruments választékot a tanárokkal, és mint azt Gyöngyösi András a márciusi bemutatón elmondta, egyre többen vannak, akik ráéreztek a legösszetettebb, középiskolai feladatokra kitalált, nagy tárkapacitású programozható gépek lehetôségeire. A két megabájt memória és a grafikus kijelzô együtt a természet sok csodájának a szemléltetésre alkalmas, helyenként helyettesíti, helyenként kiegészíti a vonalzóból, körzôbôl és ceruzából álló szerkesztôkészletet, a kémiai, fizikai laboratóriumot. A TI-92 egy kiegészített számítógép-billentyûzettel ellátott, nagy kijelzôs, törhetetlen masina, amelyhez teljes geometriai programcsomagot adnak. A géppel bonyolult, háromdimenziós függvény perspektivikus képét is elô lehet állítani, és azt forgatni is tudja, hogy az ember jól megfigyelhessen minden inflexiós pontot, lokális minimumot és maximumot. E kalkulátorok elônye az is, hogy a kezelésük könnyebb, mint egyrészt a PC-é, másrészt a PC-s matematikai programoké.
A TI-89-hez, TI-92 Plushoz illeszthetô mérés-adatgyûjtô eszközzel lehetôvé válik valós adatok gyors tárolása, majd sokoldalú elemzése, vizsgálata. Ki lehet menni egy ilyen készülékkel a szomszéd sarokra, és megmérni, a levegô szén-monoxid-, nitrogén-oxid-, kén-dioxid- és egyéb szennyezôanyag-tartalmát, bemutatva a diákoknak az autóközlekedés áldásait.
Gerald Kniendl, a Texas Instruments bécsi irodája munkatársának tapasztalata szerint Ausztriában és Németországban népszerûek a programozható iskolai kalkulátorok, diákok, tanárok világhálólapokat tartanak fenn, amelyeken egymás között cserélgetik a programokat. A programbevitelt a gépekbe megkönnyíti, hogy van adatbemenetük, és PC-rôl, illetve egy másik gépbôl viszonylag gyorsan át lehet beléjük tölteni az utasításokat. A programírásban pedig egy PC-s fejlesztési környezet van segítségére annak, aki nem elégszik meg az egyre szaporodó programokkal, hanem a saját ötletét kívánja megvalósítani.
Iskolában a tanár a kalkulátoron történteket egy ügyes, átvilágítható megjelenítôt az írásvetítôre helyezve mindenki számára láthatóvá tudja tenni, ami megkönnyíti a közös munkát az osztály tanulóival.
Az Europrofil a Bolyai János Matematikai Társulattal és a Középiskolai Matematikai Lapokkal együttmûködve kölcsöngéppel is segíti a tanárokat a programozható kalkulátorok megismerésében. Már vannak középiskolák Magyarországon, ahol használják ôket a tanításban, az ott összegyûlt tapasztalat megosztása érdekében az érdeklôdôk számára egy rendszeres kiadvány, hírlevél is készül.
A középiskola azonban csak az egyik terület, ahol a Texas Instruments kalkulátorok haszonnal használhatók. A kínálatot bemutató igényes, magyar nyelvû füzetben lapozva az általános iskolástól az ügyintézôn át a tudományos kutatóig mindenki rátalálhat a munkáját legjobban segítô termékre.
VaMá