Szabadegyetem az interneten

Évek óta próbálkozik a Nyíri Kristóf vezette munkacsoport az MTA Filozófiai Intézetében azzal, hogy egyetemi képzés támogatására, egyetemi szintû képzés folytatására használja a világhálót. E törekvésük eredményeképpen már ma is számos szöveg olvasható honlapjaikon a megindított kurzusok témakörében, amelyek egyetemek nappali tagozatainak elôadásaihoz, szemináriumaihoz kapcsolódtak. Ez a kezdeményezés az Uniworld közhasznú egyesület uniworld.hu honlapján kísérhetô figyelemmel.

Most egy újabb kísérletbe fognak: szabadegyetemet hirdetnek, ahova be lehet iratkozni, vannak konzultációk, sôt bizonyítványszerzésre is lehetôség van. A papír rangját az elôadók adják majd meg, hiszen az – egyelôre – nem lesz elismert állami diploma.

Aki szokott barangolni a világhálón, az tudja, hogy az maga egy szabadegyetem. A különbség – mint arra Nyíri Kristóf és Bayer József, az MTA Politikatudományi Intézetének igazgatója a sajtótájékoztatón rámutatott – abban áll, hogy amit ez a csoport tesz fel az internetre, az egy konzisztens, az ô tudományos hitelük által fémjelzett anyag. Amit viszont az ember maga szed össze innen-onnan – hallhattuk –, ellenôrizetlen, ismeretlen forrásokból, abba nem biztos, hogy érdemes energiát fektetni, hiszen senki sem szavatolja az igazságát.

Felvetôdött a sajtóértekezleten a kiválasztott témák – filozófiatörténet, társadalomfilozófia, tudományfilozófia, vallásfilozófia és kommunikációfilozófia – erôteljes verbalitása, szóbelisége és a vonatkozó írások linearitása, valamint a világháló legnagyobb elônye, az ugrálás lehetôsége közötti ellentmondás. Nyíri Kristóf ennek két aspektusára tért ki. Az egyik magukkal a tananyagokkal kapcsolatos, amelyeket – ígérte – igyekeznek majd dinamikussá tenni. A másik aspektus a képes, töredezett információátadás és a hagyományos szöveg közötti ellentmondás. Nyíri Kristóf utalt vizsgálatokra, melyek szerint szakmájukban sikeres ifjú vezetôknél hosszabb anyagnál már baj van a szövegértéssel. A televízió és a világháló egyaránt a mozgalmasabb, képekkel dúsított közlés felé viszi az emberiséget, ami végül egy, a maitól élesen különbözô megértéshez, felfogáshoz vezet. Azt, hogy ez milyen lesz, és fôleg, hogy jó lesz-e, még senki sem tudja. De gondolkoznak rajta, és – tehetjük hozzá megfigyelôként – Power Point elôadásokat tartanak a témáról.

A szabadegyetemre stílszerûen a interneten keresztül lehet beiratkozni, a gica@elender.hu címen. A témák kidolgozásának sorrendje pedig a jelentkezôk számától függ. VaMá