A rendôrség elfogta
az Elender betörôit

A PSINet csoporthoz tartozó Elender Rt. és az ORFK Szervezett Bûnözés Elleni Igazgatósága bejelentette, hogy a 2000. január 8-án és 28-án az Elender ellen irányult hackertámadások ügyében folytatott nyomozás eredményeként kézre kerültek a bûncselekmény elkövetôi.

A számítógépes csalás bûntettével vádolt tizenöt és tizenkilenc éves fiatalokra és két segítôjükre öt évig terjedô börtönbüntetés szabható ki. A tettesek, akik beismerô vallomást tettek, az ORFK tájékoztatása szerint nem kerültek elôzetes letartóztatásba, mivel a szülôk biztosítják, hogy az eljárás ideje alatt gyermekeik elérhetôk lesznek. A nyomozás eddigi állása szerint az elkövetôknek nem volt olyan segítôjük, aki az Elender Rt.-nél dolgozott. A fiatalok unalomûzésként törték fel az Elender home page-ét, s autodidakta módon sajátították el a hackelés fortélyait. Noha nem nyereségvágyból törtek be, mégis több tízmilliós kárt okoztak a cégnek.

Ónodi Ernô ôrnagy, a nyomozás vezetôje elmondta, hogy a számítógépes-internetes bûnözésben sincs tökéletes bûntény. A nyomozást elôsegítette, hogy a tettesek nyomokat hagytak maguk után, amelyek alapján meg lehetett ôket találni. A rendôrség az ügy során titkos és nyilvános nyomozati eszközöket is alkalmazott. A felderítés hagyományos és informatikai bûnüldözési eszközökkel történt, amelyhez szükség volt az Elender szakmai segítségére is.

Kóka János, az Elender Rt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy bár nincs tökéletesen biztonságos internetes rendszer, a cég az utóbbi hetekben több tízmilliós beruházás keretében olyan eszközöket helyezett el és olyan új szabályokat léptetett érvénybe, amely fokozza a rendszer biztonságát. A vezérigazgató azt is elmondta, hogy nem kérnek anyagi kártérítést a hackerektôl, mivel azok anyagi helyzete nem teszi lehetôvé akár a részleges kárpótlást sem. A bûncselekmény nem ingatta meg az Elender üzletmenetét. A cég több mint harmincezer telefonvonalas és mintegy háromszázötven bérelt vonalas ügyfél számára nyújt internetszolgáltatást, és a piacon harmincszázalékos részesedéssel bír.