Irány az e-üzlet

Éves beszámolót tartott a sajtó számára a KPMG könyvvizsgáló cég, az úgynevezett big five egyike. Ezen sok szó esett arról, hogyan változik a könyvvizsgáló szerepe az internetesedô világban. Maga a KPMG 12,2 milliárd dolláros bevételt ért el az 1999-es gazdasági évében, ami tizenhét százalékos éves növekedést jelent. A magyarországi növekedés ennél gyorsabb volt, a tavalyinál huszonkilenc százalékkal nagyobb, 5,3 milliárd forint bevételt értek el, összesen négyszázhúsz alkalmazottal – amibôl háromszáztíz a szakértô –, valamint húsz partnerrel. A tevékenységi körön belül kiemelkedô, 167 százalékos volt a tanácsadás növekedése, ami végül 1,35 milliárd forintos forgalmat hozott. A KPMG-n belül is kiemelkedô eredményt, mint azt Richard Ebling szenior partner elôadásában kiemelte, nagy részben az elektronikus, internetes üzlet beindításával kapcsolatos, illetve a távközlési társaságoknak adott szolgáltatásokkal érték el. Ebben a munkában támaszkodhattak a világszintû együttmûködésre a Ciscóval, a Microsofttal, a Compaqkal és az SAP-vel. Erôteljesen bôvítette tavaly a KPMG magyarországi informatikai kockázatelemzô, kockázatcsökkenési terveket készítô részlegét, sôt általában törekedtek arra, hogy ügyfeleik üzleti tervében érdemének megfelelô hangsúlyt kapjanak a – most már nemcsak informatikai, hanem egyéb jellegû – kockázatok is. Ahogy Richard Ebling fogalmazott, a KPMG által használt üzleti modell a kockázatra összpontosít.

Az elektronikus kereskedelem magyarországi lehetôségeit elemezte elôadásában Mark Bownas, aki az IDC és a Forrester Research számait idézte a világpiacon várható növekedésrôl. A legnagyobb területnek a vállalkozások közötti elektronikus üzletvitel ígérkezik, a Forrester Research becslése szerint az 1998-ban még csak negyvenhárommilliárd dolláros forgalom öt év alatt az egekbe szökken, és 2003-ra eléri az 1300 milliárd dollárt. Az IDC az elektronikus kereskedelemben hatszorozódásra számít, vagyis arra, hogy a forgalom az 1998-as 12,4 milliárd dollárról hetvenötmilliárd dollárra emelkedik.

Beszélt Mark Bownas arról is, hogy a WAP, amely a gyorsan terjedô mobiltelefont teszi meg a tranzakciók beindítására szolgáló terminálnak, újabb, korábban még nem látható területeket tesz hozzáférhetôvé. Máris elôtérbe került Magyarországon is az elektronikus, internetes pénzügyi szolgáltatás a bankok stratégiájában, több ügyfelével is dolgozik már ezen a témán a KPMG. Szó volt arról, hogy a KPMG több magyar szoftverházat támogat abban, hogy portékájával kijusson a világpiacra. Ügyfelei közé tartozik többek között a Scala Business Solutions, az Euronet és az Euroweb is. Erôfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a magyar adófizetôk a szoftverexportot oly módon is támogassák, hogy eltekintenek annak általános forgalmi adóval való terhelésétôl. Mark Bownas szerint sok tehetséges ember él Magyarországon, és a KPMG tevékenységével az ô lehetôségeiket igyekszik bôvíteni.