Világhálólapból WAP-lap
A Gartner Group becslése szerint a mobiltelefonok száma 2003 és 2005 között éri el az egymilliárdot, és 2004-ben már az új készülékek hetven, az új zsebszámítógépek a nyolcvan százaléka lesz internetkész. Addig ugyan még sok víz lefolyik a Dunán, de azért érdemes odafigyelni ezekre a potenciális internethasználókra. Az IBM már most kibocsátotta a WebSphere Transcoding Publishert, egy programot, amely érzékeli, hogy milyen berendezésrôl érkezik az interneten a megkeresés, és abban a formátumban adja át a kért adatállományt, amely az adott eszközön megjeleníthetô. Az alkalmazásokat, amelyekbôl az adatok érkeznek, nem kell hozzá átírni, a szoftver nyílt ipari szabványokra épül. A bôvíthetô, Java-alapú architektúrára épülô WebSphere Transcoding Publisher a hagyományos jelölônyelveken – HTML-ben vagy XML-ben – megírt adatállományokat és az alkalmazásoktól kapott adatokat gondosan konvertálja, például ha WAP-böngészôtôl jön a megkeresés, akkor WML (Wireless Markup Language) formátumra. A grafikák is átalakíthatók úgy, hogy a kis kijelzôn felismerhetôen jelenjen meg, illetve átalakíthatók úgynevezett hiperhivatkozássá.
Az IBM már sikerrel használja a fordítót, például a Sabre és a Nokia számára készített valós idejû, interaktív szolgáltatásban, melyben az utas mobiltelefonját használva gyakorlatilag bárhol és bármikor módosíthatja a repülôre történt helyfoglalást, a repülési útvonalat, és friss információhoz juthat a légitársaságoktól.
A Transcoding Publisher kiterjeszti más IBM-szoftverek – többek között a WebSphere Application Server, az MQSeries Everywhere és a Host Publisher – szolgáltatásait is a kézi eszközökre.