Acer-disztribúció a CHS-nél

Bihámi Árpád, az Acer magyarországi képviseletének vezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nemcsak Hollandiában, a gyárban, de a Kventa csoport, és azon belül a CHS kínálatában is az Acer foglalja el a Tulip helyét. A tavalyi évben kiemelkedő forgalmat elért CHS-től azt várják az Acernél, hogy másfél és kétmillió dollár közötti forgalmat érnek el ezekből a nagy neveknél valamivel olcsóbban kapható, márkásnak számító termékekből. Információink szerint a tavalyi negyedik negyedévben, amikor a dátumváltási probléma megoldására fenntartott keretek felszabadultak, és a vállalatok rengeteg PC-t vásároltak, az Acer több mint háromezer PC-t értékesített, és ezzel hatodik lett a piaci részesedésért folytatott versenyben. Ezen belül 625 hordozható PC-vel (tavaly a negyedik negyedévben ötszázötvenegyet adtak el) 11,5 százalékos volt a részesedésük, amivel a pontversenyben az IBM-et megelőzve a negyedikek.