ICL-tervek >> A Microsoft Windows 2000 vezető rendszerintegrátor-szolgáltatója szeretne lenni Európában az ICL. A nemrégiben aláírt, kilencedik ilyen szerződésével összesen már hetvenháromezer felhasználó számára nyújtja ezt a szolgáltatást. A felhasználók között van a Londoni Belvárosi Bíróság, illetve Oslo város is, és további kétszáznegyvenezer európai felhasználót érintő szerződést készítenek elő a pénzügyi szolgáltató, közüzemi szolgáltató, oktatási, kormányzati és kiskereskedelmi szektorokban. A Microsofttal közösen elvégzett benchmarkteszttel állapították meg a Windows 2000 erejét, korlátait és skálázhatóságát internetalapú kereskedelmi alkalmazásoknál. A teszteknél a Windows 2000-et a Windows NT 4-gyel hasonlították össze, és azt tapasztalták, hogy a Windows 2000 webszerver ötven százalékkal több vásárlót képes kiszolgálni. A bevásárlóközpont ötezer-négyszáz vásárló egyidejű kiszolgálását végezte el úgy, hogy egy másodperc alatti válaszidőt produkált. Az ötezer-négyszáz vevő egyidejű kiszolgálása egy munkanapra kivetítve 7,5 millió tranzakciót jelent, míg tízezer vevő egyidejű kiszolgálása napi több mint tizennégymillió tranzakciónak felel meg.
Sikeres SAP-start az Első Pesti Telefontársaságnál >> Múlt év júliusában született döntés arról, hogy az EPT-nél az ügyvitel támogatását az SAP vállalatirányítási rendszerrel oldják meg. A rendszer kialakításával a KFKIISYS-t bízták meg. A huszonöt felhasználós rendszer éles indulása január 15-én volt. A tavaly szeptember végéig tartó felméréseket és igénymeghatározásokat követően az éles indulás szimulációjára december elején került sor, majd az EPT-nél február 7-re elkészült a januári mérleg és eredménykimutatás, továbbá számos kontrollingjelentés.
Nyomtatótender >> A Belügyminisztérium okmánykorszerűsítési projektjének újabb fejezeteként január 1-jével megindult a személyazonosító okmányok cseréje. Az új igazolványok és iratok megfelelnek az európai normáknak, használatuk az Európai Unióba való belépésünk egyik feltétele. A korszerűbb és biztonságosabb személyazonosító okmányok kiállítását - a fővárosban és a régióközpontokban összesen százötvenkét helyen - az okmányirodák végzik. A nagy leterheltséggel dolgozó ügyfélszolgálatok komplex technikai felszerelésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményeként az informatikai munkához és adatfelvételezéshez kapcsolódó irodatechnikai feladatokat Minolta-nyomtatók végzik majd. A nyomtatási munkafolyamatokat Minolta PagePro 8L lézerprinterekre bízzák. A nyomtatókból összesen kétszázkilencven áll szolgálatba a tender eredményeként, de a Minoltánál arra számítanak, hogy a sikeres együttműködés nyomán sor kerülhet további szállításokra is.
Internetes műsorszóró >> E-Business Network néven az Oracle útjára bocsátotta az első nonstop internetes műsorszóró szolgáltatást azoknak, akiket érdekelnek az e-business legfrissebb hírei és trendjei. A műsor az induló vállalkozások és az átalakulóban lévő hagyományos szerkezetű vállalatok számára egyaránt hasznos információkkal szolgál, elemzi a terület legújabb eredményeit, és tanácsokat ad az átalakuláshoz. Folyamatosan bővül a programajánlat, a műsorok több nyelven lesznek elérhetők, hamarosan az angolon kívül franciául, spanyolul, olaszul, portugálul, japánul, kínaiul és koreaiul. Élő közvetítést ad az E-Business Network az Oracle és partnerei jelentősebb rendezvényeiről, sikeres e-businessalkalmazásokat mutat be, oktatást és szakmai tájékoztatást nyújt, mindezt a Reuters és az On24 híranyaga egészíti ki. A programok többsége kizárólag internetes műsorszórásra készül, kihasználva e közeg sajátos lehetőségeit, a sebességet, az interaktivitást és az azonnali reagálás lehetőségét. Az Oracle, a HP, az Intel és a Sun által finanszírozott szolgáltatás a www.oracle.com/ebusinessnetwork címen érhető el.
Intelligens webtárház >> Operatív üzletiadat-elemzést az interneten keresztül támogató eszközeinek legújabb verzióit jelentette be az Oracle. A felhasználók közönséges webböngészőt használhatnak az e-businessadatok feldolgozásához, és bárkinek személyre szabott formában juttathatják el azokat. Az új eszközök az Oracle "intelligens webtárház" kezdeményezésének részei, segítenek a vállalatoknak az elektronikus kereskedelemhez kapcsolódó adataik elemzésében és hasznosításában. A "business intelligence" eszközöket használva a cégek az integrált vállalatirányítási rendszereik (ERP) és az ügyfélkapcsolat-kezelési rendszereik (CRM) adatbázisaiban található összes információt felhasználhatják a fontos piaci trendek meghatározásához. A felhasználók automatikusan XML-formátumú dokumentumokként tehetik közzé az adatokat, így azokat mind a vállalaton belüli, mind az azon kívül működő alkalmazások könnyen használhatják.
OLIB a hírközlésben >> Az OLIB-felhasználók köre 1999 végén két újabb intézménnyel bővült. Novemberben kezdődött meg az OLIB7 bevezetése a Hírközlési Főfelügyelet nemzetközi dokumentációs osztályán. A rendszer két hét alatt készen állt a próbaüzemre, hamarosan befejezik az adatbázisok feltöltését, és néhány héten belül az intézmény az összes modult birtokba veszi. Az előzetes tervek szerint a Hírközlési Főfelügyelet internetes, illetve intranetes hálózatán keresztül a többi telephelye, sőt a külső felhasználók számára is elérhetővé teszi az információs rendszer szolgáltatásait. A Magyar Posta Rt. az IQsoft Rt. ajánlatát értékelte a legjobbnak az integrált könyvtári rendszer 1999. évi beszerzésére kiírt közbeszerzési pályázaton. Az OLIB7-ben megvalósított rendszer a hagyományos vállalati belső információszolgáltatáson kívül lehetővé teszi az egységes nyomtatványhasználatot, hozzáférést biztosít a szakirodalomhoz, fejlesztési tanulmányokhoz, valamint a könyvtári gyűjteményekhez (például könyvek, folyóiratok, videoszalagok, CD-k).
Szelek szárnyán >> A Nokia lesz a főszponzora a május 20-án megrendezendő nemzetközi széllovasversenynek. A Hivatásos Széllovasok Szövetsége (PWA) a windsorfversenyzők legjobbjait egyesíti, a PWA Word Tour pedig a széllovas sportág kiemelkedő eseménye. Ennek része lesz a budapesti esemény is, melyet látványos show-műsor keretében rendeznek meg a népligeti FTC-pályán. A versenysorozat öt szakág köré csoportosul, a többnyire fedett csarnokban megrendezett "indoor", amikor a szelet mesterségesen gerjesztik, és a nézők viszonylag közelről megfigyelhetik a versenyzők ügyességét, különleges figuráit. A négy másik szakág a sokpályás, szlalomozó gyorsasági verseny (race), a hullámlovaglást előtérbe helyező wawe, ahol szinte repülnek a résztvevők, a freesytle-nak nevezett akrobatikus széldeszkaviadal és a kizárólag a gyorsaságra figyelő speed: ilyenkor a fél kilométeres pályán akár nyolcvan km/órával száguldanak a résztvevők. A budapesti Nokia Hungary 2000 Nagydíj az indoor kategóriába tartozik, s ez lesz az idei év egyetlen ilyen jellegű versengése. A viadalon a versenyzők szlalom és extreme jump kategóriában mérik össze tudásukat. A szlalomban egyszerre több versenyző kerülgeti a 35?80 méteres medencében a két bóját - és persze egymást. Az extreme jumpban egyszerre csak egy versenyző fut neki a medence közepében elhelyezett ugrórámpának a harminc, csaknem ezerötszáz kWA teljesítményű óriásturbina által gerjesztett szélben, és különféle műugrásokat hajt végre.
Compaq-tárolók >> A vezető hálózatitároló-felhasználók a Compaq vállalati tárolórendszereit tartják a legjobbnak egy nem régi felmérés szerint. A vállalati háttértároló-rendszerek legjelentősebb szállítója, a Compaq került az első helyre abban a nemrég végzett felmérésben, amelyben a Fortune magazin ezres listáján szereplő vállalatoknak kellett megnevezniük a tárolóhálózatok általuk legjelentősebbnek tartott szállítóját, és a Compaq csaknem kétszer jobbnak bizonyult az utána következőnél. Az ITcentrix Storage Network felmérésben a résztvevők tizenkilenc százaléka a Compaqra szavazott, amikor "a cége hálózatitároló-stratégiája szempontjából legfontosabb szolgáltatót" kellett megneveznie. A háttértároló-hálózati megoldások piaci lehetőségeit kutató Itcentrix-vizsgálatban az ezer főnél többet foglalkoztató cégek közül háromszázat kérdeztek meg.