Milliárdos árbevétel

Közel egymilliárd forintos árbevételt ért el tavaly az IQSoft Rt., ami mintegy harmincszázalékos növekedést jelent az előző évhez képest - erre az évre hasonló növekedést terveznek. A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő cég árbevételének közel hatvan százaléka technológiaátadásból és alkalmazásfejlesztésből származott, de jelentős részt képviselt a termékforgalmazás is.

Tíz éve az Oracle-termékek disztribúciója jelentette a fő tevékenységet, az Oracle magyarországi képviseletének megalakulását követően az alkalmazásokra, objektumorientált eszközök fejlesztésére és forgalmazására került a hangsúly. Napjainkban a fejlesztések szerepelnek nagyobb súllyal, nyugati exportra is, például a finnországi Nokia számára. A termékpalettán fontos helyet foglal el az IQ PMS vagyonkezelő rendszer, amelyet tavaly négy pénzintézetnél vettek használatba, és amelyet tervek szerint a környező országokban is értékesítenek majd. Az IFS cég vállalatirányítási rendszerének magyarországi bevezetése, elterjesztése még megoldásra vár, kedvező fogadtatásra talált viszont az OLIB könyvtár- és dokumentumkezelő rendszer. A bevétel mintegy öt-hat százaléka oktatásból származik, terveik szerint ezt a tevékenységet bővítik a jövőben.

Mozgalmas volt a tavalyi esztendő: az év végén a KFKI épületkomplexumába költözött a cég, ugyanis előzőleg tőkeemeléssel többségi tulajdonrészt, ötvenegy százalékot szerzett benne a KFKI-csoport, a maradék nagyobbik része az IQ Management Kft.-é lett. Tíz éve még húszmillió forintos volt az alaptőke, ez tavaly százkétmillió forintra emelkedett.

Az SZKI hajdani elméleti laboratóriumából született IQSoftnál a kutatómunkának is hagyománya van, példa erre, hogy egy, az EU V. keretprogramjában elfogadott projektben a nemzetközi konzorcium vezetőjeként koordinátori szerepet tölt be.

Szekeres Zsuzsa