Röviden

Elektronikus kereskedelmi ötletverseny >> Magyar-amerikai közös vállalkozás, a Net Trade-Central Europe.com (NT-CE.com) nyerte a KPMG tavaly először meghirdetett versenyét a legjobb elektronikus kereskedelmi üzleti tervre. A díj a terv megvalósításának támogatása tanácsokkal, konzultációval tízezer dollár értékben. Az NT-CE.com győztes terve egy közép- és kelet-európai regionális online kereskedelmi platform. Mark Bownas, a KPMG által felkért szakértő a benyújtott pályázatokat értékelve a NT-CE.com pályázati anyagának érdemei mellett kiemelte az üzleti lehetőségek alapos körüljárását és a bevételi modellt, valamint a pénzügyi szolgáltatások nyújtásának ötletes megközelítését. Az NT-CE.com 2000 tavaszán tervezi kötvények kereskedelmének, elszámolásának és őrzésének bevezetését az interneten kis- és intézményi befektetők számára Közép-Európában. A csoport egy olyan szoftvert tervezett, amelyen keresztül a világ bármely pontjáról kapcsolat teremthető a térség börzéivel. Bozsó Péter, a cég egyik alapítója azért örül a díjnak, mert az általa rájuk irányuló figyelem és a KPMG elismertsége az elektronikus kereskedelem területén segítheti az indulásukat - olvasható a KPMG jelentésében.

Milliárd fölötti árbevételt tervez az Axis >> Négy önálló üzletágat hozott létre az Axis Kft. az adattárházi rendszerek kialakítása, a fejlesztések, a Sybase és a Cognos disztribúciós tevékenység hatékonyságának növelése érdekében. Az üzletágak az Axis eddig is végzett tevékenységeit önállóan képviselve saját üzleti terv alapján dolgoznak, és önálló piacpolitikát folytatnak. Az Axis 2000-re 1,2 milliárd forintos árbevételt tervez, ami megfelel a hatodik éve tartó, évi hatvanszázalékos átlagos növekedési ütemnek.

WebBusiness-adatbank >> A WebTime Kft. 1998 májusában indította útjára a WebBusiness internetes üzleti információs adatbankot azzal a céllal, hogy a gazdasági élet szereplői hatékony formában tudjanak üzleti partnereket találni. A szolgáltatás lényege, hogy bárki díjmentesen meghatározhatja a számára fontos üzleti ajánlatok paramétereit (TEAOR-szám, jelleg és kulcsszó megadásával), és ilyen feltételeknek megfelelő ajánlat beérkezése esetén azt automatikusan megkapja. A magyarországi piaci viszonyok miatt elsősorban azért népszerű, mivel az e-mailcímmel nem rendelkezők is megrendelhetik az ajánlatokat mobiltelefonra vagy személyhívóra. A szolgáltatás az elmúlt időszak fejlesztései eredményeképpen már három nyelven (magyar, angol, német) elérhető, és ezáltal a világ minden tájáról használják az üzleti élet szereplői.

Elindult a komáromi Nokia-gyár >> Január elején megkezdődött az üzemszerű termelés a Nokia komáromi mobiltelefongyárában. Az első, európai piacra szánt telefonok január végén kerültek ki a gyárból. Ezeknek a telefonoknak az elkészültét decemberben próbagyártás előzte meg, a legelső készülék 1999. december közepén került le a gyártósorról. "Nagyon büszkék vagyunk az első telefonunkra és arra, hogy a gyár ilyen gyorsan készült el és kezdte meg működését - mondta Jyrki Jalasto úr, a Nokia komáromi mobiltelefongyárának ügyvezető igazgatója. - Nyolc hónap telt el az 1999. áprilisi alapkőletételtől az első magyarországi mobiltelefon legyártásáig, és ez nagyon rövid időnek számít" - tette hozzá. A gyár jelenleg körülbelül kétszáz embert alkalmaz, akik mindnyájan többhetes intenzív magyarországi és külföldi képzésen vettek részt a Nokia gyáraiban világszerte működő Nokia továbbképzési rendszerben. Év végére körülbelül ezerfős csapattal számolnak. A Nokia növekvő gyártókapacitás-igénye miatt 1998 júliusában döntött a komáromi beruházásról. Magyarországra és a komáromi régióra kedvező földrajzi helyzete, már meglévő infrastruktúrája, valamint a tehetséges és jól képzett munkaerő megléte miatt esett a választás.

Egyenesben a Siemens >> A 2000-es gazdasági év első negyedévében a Siemensnél folytatódott a dinamikus növekedés. Az előző év hasonló időszakához képest tizenöt százalékkal nagyobb megrendelésállomány és tizenkét százalékkal nagyobb forgalom mellett a bevétel elérte a 16,4 milliárd eurót, elsősorban az üzleti tevékenységben végrehajtott változtatások eredményeképpen, hiszen a vállalat minden ágazata nyereséges volt. A várható megrendelések volumene és az eredmények az első negyedévben a vártnál kedvezőbben alakultak. A Siemens nyereségének növekedéséhez legnagyobb mértékben az információ és kommunikáció, valamint a kórháztechnikai ágazat járult hozzá.

Számítógépek iskoláknak >> A Sysdata Kft. több iskolának és alapítványnak ajándékozott személyi számítógépeket. A Szempont Alapítvány például a felnőttkorban látáskárosodást szenvedett felnőttek rehabilitációs programjában alkalmazható gépeket kapott. A Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége elsősorban az adminisztrációban veszi majd nagy hasznát az új számítógépeknek. A szekszárdi Tolna Megye 104 Mentőalapítvány munkatársai elsősorban ügyviteli, emellett oktatási célokra is használják majd az adományt.

Indul a Windows 2000 kamion >> Január 29-én indult országos körútra a Microsoft Magyarország oktatókamionja. A mozgó bemutatóteremben 20 munkaállomás és 2 szerver várja a megyeszékhelyeken az érdeklődőket. A körút február 17-én, a Windows 2000 kereskedelmi forgalomba kerülésének a napján, Budapesten, a Hősök terén ér véget, itt további egy héten keresztül lesz megtekinthető. A szervezésben jelentős szerepet vállalt a Compaq, az Intel, a HP és az Albacomp. A Microsoft Magyarország már a Windows 2000 piacra kerülése előtt megkezdte a felkészülést. Egyik hivatalos szakoktatójuk tavaly májusban Redmondban sajátította el a szükséges ismereteket. Hazatérése után az ő irányításával kezdődött meg a képzés. Az új operációs rendszer boltokba kerülésére a 250 hazai MCSE minősítéssel rendelkező szakember 75-80 százaléka befejezi a felkészülést. A körút keretében a megyeszékhelyeken is tartanak képzést, ami újdonság, mivel a hivatalos oktatóközpontok eddig csak budapesi tanfolyamokat kínáltak. Ugyancsak újdonság hogy a tanfolyamok során nemcsak a szakmabeliek, hanem az érdeklődő kívülállók is bepillantást nyerhetnek a Windows 2000 rejtelmeibe.