Bővülő SMS-szolgáltatás
A Westel 0660 - az elsőként indult hazai mobiltelefon-szolgáltató - a múlt év végén ünnepelte tizedik születésnapját. A kerek évszámot százezer aktív előfizetővel várta a cég, ez - európai méretekben az NMT-szolgáltatók között páratlan - hétszázalékos növekedés a tavalyihoz képest. Az előfizetők húsz százaléka budapesti, a többség vidéki.
A 0660 tavaly négyféle új szolgáltatást is bevezetett. A 0660 otthon szolgáltatást, mellyel az előfizetők lehetőséget kapnak arra, hogy egy általuk megadott vezetékes körzetszámra irányuló hívásaik díjából húsz százalékot megtakarítsanak. A hívószámkijelzést, mely lehetővé teszi, hogy a hívás érkezésekor, a csöngetéssel egy időben a hívó fél hívószáma megjelenjen a készülék kijelzőjén. Az "üzenet érkezett" kijelzést, mely hangposta vagy egyéb üzenet érkezésekor a telefonon egy kis ikon segítségével jelzi az üzenet érkezését. 1999. decembertől az ügyfelek rendelkezésére áll a 0660 távirat- (SMS) szolgáltatás, mely a világon először GSM-hálózatról is lehetővé teszi a rövid üzenetek küldését és fogadását.
Elsőként a világon a Westel 0660 szakembergárdájának sikerült megvalósítani GSM-rendszerekkel is kommunikálni képes NMT-hálózaton működő SMS-szolgáltatást. A tavalyi év decembere után - amikor már nemcsak a 0660-as rendszeren belül, hanem a Westel 900 GSM-szolgáltató ügyfeleivel is használható volt a távirat-szolgáltatás - idén február elsejétől a Pannon GSM előfizetői is elérhetővé válnak "írásban", akik már havonta több mint egymillió üzenetet küldenek és fogadnak.
A szolgáltatás bevezetését kísérő élénk külföldi érdeklődés oka az, hogy az NMT-hálózatok számára kifejlesztett SMS-központok eredetileg nem készültek fel a GSM-hálózatokkal való együttműködésre, amelyek eltérő módon kezelik a rövid üzeneteket. A 0660 szakemberei speciális alkalmazás fejlesztésével oldották meg a problémát. A rendszer lehetővé teszi a rövid üzenetek bármely faxkészülékre küldését is. A közeljövőben várható megállapodás a Vodafone-nal az SMS-szolgáltatás kölcsönös igénybevételéről.
Tesztüzemmódban már működik az internetes telefonálás, amelyet rövid időn belül hivatalosan is bevezet a Westel 0660.
Tavaly jelent meg a K. O. díjcsomag, mely napközben megszakítja és lerövidíti a csúcsidőt, így déltől egy óráig kedvezményes percdíjakkal vált elérhetővé a szolgáltatás. Nyáron mutatkozott be az "első igazi rádiótelefon", a Nokia 650-es, mely itthon elsőként kínált - a csúcsminőségű szolgáltatások mellett - egy beépített FM rádióvevőt. A cég az év folyamán több mint negyven 450-es állomást helyezett üzembe, és összesen mintegy egymilliárd forintot fordított beruházásra.
Bevezette a központi HLR-rendszert, mely az ügyfélszám növekedésével párhuzamosan mentesíti a központot az előfizetői adatok nyilvántartása alól. Üzembe állította a teljes körű No. 7-es jelzésrendszert, mely a hívásfelépülés gyorsítását és biztonságát szolgálja.
A Westel 0660 az elmúlt években a mindenkori infláció mértékétől sokszor jelentős mértékben elmaradó díjemelést alkalmazott. Ebben az évben a csúcsidő minden díjcsomagban az eddigi 8-tól 20 óráig terjedő időszak helyett csak 8-17 óráig tart. Átlagos telefonálási szokásokkal rendelkező előfizetőknek az új tarifák számottevő költségcsökkenést jelenthetnek.
A csúcsidő csökkentése mellett megújult Partner program várja a jelenlegi előfizetőket. 2000-ben a legtöbb 0660-as szolgáltatás a megszerzett "partnerpontokért" is elérhetővé válik, lehetővé téve, hogy külön készpénzfizetés nélkül vegyék igénybe azokat az előfizetők. A cég egyébként eltörölte a belépési díjat, tehát az új előfizetők már ingyenesen léphetnek be.
Arra a kérdésre, hogy a negyedik mobilszolgáltató megjelenése hogyan hat majd a hazai mobilkommunikációra, Jécsy Norbert, a 0660 ügyvezető igazgatója azt válaszolta:
- A legnagyobb hatású mozgás az elképzelések szerint a mobilpiac bővülése lesz idén hazánkban: a jelenleg tizenöt százalékos mobilellátottság várhatóan legalább huszonkét százalékra emelkedik kétezer végére. Természetesen átrendeződéssel is számol a piac, de elsősorban a bővülés lesz meghatározó. A versenyben a 0660 továbbra is kiszámítható, versenyképes tarifájú, ügyfélközpontú szolgáltató kíván maradni, amelyben megbízhatnak az előfizetők.
Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy a technológiák versenyében a 450-es hálózatra milyen jövő vár. Erről Jécsy Norbert így vélekedik:
- A tavalyi genfi Telecom vásáron jól megfigyelhető volt: a puszta hangátvitel mellett a jövő az adatátvitelt is szolgáló "csomagkapcsolt" távközlésé. Az útkeresés - amellyel a jövőnek szóló technológiára lehet áttérni - folyamatos a cégnél. Ilyen például a digitális technológiák alkalmazhatóságának vizsgálata. A nagy telekommunikációs csoportok ebben a spektrumban működő eszközök fejlesztésével is foglalkoznak, mert közismert, hogy az alacsonyabb frekvenciájú hálózat működéséhez kevesebb telephely, bázisállomás szükséges. Ez a tény mindenképpen versenyképessé teszi a szolgáltatást a jövőben is. De terveinkben szerepel többek között az aktív szerepvállalás a várhatóan 2000 első negyedében kiírandó Tetra-hálózat kiépítésében és üzemeltetésében - mondta az igazgató.