Nem éli meg a harmadik évez redet egy nagy múltú vé delmi elektronikai gyár, az 1886-ban alapított brit General Electric Company. Sorsa már akkor eldőlt, amikor megvásárolta a Marconi céget, s most teljesedett be, amikor tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a cég ezután Marconi néven működik tovább. Amúgy nagyon erős, a világpiacon például az úgynevezett SDH átviteltechnikában, ebben a rendszerben továbbítják fizikai szinten digitálisan a telefonbeszélgetéseket, de az IP és ATM adatcsomagokat is a kontinensek között. A Marconi-csoport gyártja, de nem adja el az SDH átviteli eszközök 32 százalékát. Nagy részüket ugyanis OEM-partnerek értékesítik. Az átalakulást három tranzakció előzte meg. Az egyik a Marconi Electronics Systems, a védelmi elektronikát gyártó részleg eladása volt a British Aerospace-nek 10,8 milliárd dollárért, a második a Reltec megvásárlása 2,1 milliárdért, a harmadik a Fore Systems megvétele 4,5 milliárdért.
A Marconi-csoport holdingként működik tovább, több nagyobb egységben folytatva tevékenységét. Egyike a Marconi Communications, amely a korábbi távközlési célú hozzáférési, szélessávú átviteli megoldások fejlesztésével foglalkozó részlegeket egyesíti. Egy másik részleg, a Marconi Services a világ több mint egy tucat pontján lesz jelen, és professzionális szolgáltatásokkal, tanácsokkal az támogatja ügyfeleket.
A Marconi Communications vezérigazgatója, Mike Parton a FORE Systems pittsburgh-i irodáiból irányítja a céget. Parton eredménye is, hogy az egyik jogelőd, a harmincezer fős Marconi Communications az európai távközlés meghatározó szereplője lett. A Fore Systems tehá