Tavaly decemberben, egy profiltisztítás során alakították a szoftver-nagykereskedelemre szakosodott Telelogic Kft.-ből kivált szoftveresek Tánczos Zoltán vezetésével a T-Logic Kft.-t, és az idén már százötvenmillió forintos forgalomra számítanak. A T-Logic szakemberei már a TeleLogic munkatársaként dolgoztak az IBM MQSeries üzenetközvetítővel, amit még 1995-ben nagy sikerrel építettek be az Unilever akkoriban használt ügyviteli, raktározási, szállítási számítógépes rendszerébe. Erre és más tapasztalatokra alapozva, látva a különféle számítógépes megoldások közötti adatcsere, kommunikáció fokozódó jelentőségét az e-business világában, a T-Logic Kft. a jövőben további MQ-alapú megoldások kidolgozását és bevezetését, valamint az MQ Integrator - egy, az MQ Series kihasználását magasabb szinten segítő IBM-szoftver - hazai támogatásának kialakítását, megszervezését tervezi.
Megrendelőik között van, mint ezt egy budapesti sajtótájékoztatón bejelentették, a frankfurti központú német Dresdner Bank AG. A bank ügyfelei jobb kiszolgálása érdekében elhatározta, hogy a fizetési megbízásokat - az első körben kiemelt ügyfelei számára - elektronikusan is elérhetővé teszi egész Európában. A megvalósítás egyik eleméül az IBM MQSeries termékét választották mint a rendszereik hibátlan kapcsolatát biztosító köztes szoftvert, és ennek a rendszereikbe való beépítését bízták a T-Logic Kft.-re.
A Dresdner Bank AG legnagyobb ügyfelei Európa számos országában folytatnak gazdasági tevékenységet, és így számos országban van folyószámlájuk, hiszen ilyen módon banki tranzakcióikat kedvező költségek mellett és gyorsan tudják bonyolítani. A bank most olyan szolgáltatást bocsát ügyfelei rendelkezésére, amely a helyi klíringen keresztüli átutalások előnyeit ötvözni képes a központi készpénzállomány-kezelés lehetőségével.
Reinhard Hille, a Dresdner Bank AG alkalmazottja szerint a projekt fő kihívása abban rejlik, hogy távoli rendszereket kell illeszteni egy meglévő, folyamatosan fejlesztett, igen nagy megbízhatóságú központi rendszerhez, amely eddig csak terminálról fogadott el megbízásokat.
VaMá