A társadalmi, gazdasági átalakulás és a technikai háttér roha-mos fejlődése kihat a bűnözés szerkezetére is, az újdonságok piacra kerülésekor azonnal megjelennek azok, akik jogtala-nul kívánnak hasznot húzni belőle.
Köztudottan sokat tesz a számítógépes rendszerek biztonságáért a Montana Rt. A cég székházában a közelmúltban sajtóbeszélgetést szerveztek, ahol a Legfőbb Ügyészség képviselője ismertette tapasztalatait a számítógépes bűncselekmények által leginkább érintett gazdasági területekről, a számítógépes csalások által okozott károkról, valamint a számítógéppel elkövetett bűncselekmények számáról, típusairól és módszereiről.
Napjaink égető problémájáról van szó, hiszen a személyi számítógépek megjelenésével egy időben megjelent a számítógépes bűnözés is, a hang- és képkazetták után a számítógépes programok jogtalan másolása következett. A jelenség rohamos terjedése miatt öt évvel ezelőtt megszületett a "szerzői és szomszédos jogok megsértése" bűncselekmény tényállása, amely a vagyon elleni bűncselekmények között kapott helyet. Eredetileg ezt csak szándékos magatartással lehetett elkövetni, ám mivel mindenki arra hivatkozott, nem tudta, hogy a termékhez más személyiségi és vagyoni joga kötődik, tavaly a gondatlan elkövetést is bűncselekménynek nyilvánították.
Tipikus, hogy az ügyeskedők adatfeldolgozási rendszereket manipulálnak, így egyetlen tranzakcióval milliókat nyerhetnek. A jelenségre adott válaszként öt évvel ezelőtt a gazdasági bűncselekmények között megjelent a számítógépes csalás bűntette, amit két évvel később kiegészítettek, azóta a távbeszélő-, illetve mobiltelefon-szolgáltatás igénybevételére is kiterjed. Ez abban különbözik az egyszerű csalástól, hogy elsősorban a gazdálkodás rendjét sérti, és nem a vagyoni viszonyokat.
Az elkövetés tárgya a számítógépes adatfeldolgozás, a cél az adatfeldolgozás eredményének befolyásolása.
Az elmúlt öt év statisztikái jelzik, hogy lépni kell a bűnmegelőzés területén is, elsősorban a hardver- és szoftvervédelem hatékonyságának a fokozásával. A számítógép nemcsak eszköze, hanem segédeszköze is lehet a bűnözésnek. Eszköz, ha elsődleges vagy kizárólagos szerepet játszik a bűnelkövetésben, ilyen például a hálózaton keresztüli adatbank-manipulálás, segédeszköz, ha csak másodlagos a szerepe. Pénzhamisítás esetén például elsődleges eszköz a klisé és a speciális papír, míg a sokszorosítás számítógép segítségével történik.
A számítógéppel elkövetett gazdasági bűncselekmények száma az elmúlt három évben meghatszorozódott, ugyanakkor az általuk okozott kár tízszeresére emelkedett. Finomodtak a módszerek, és a központi programok, adattárak manipulálása mellett megjelent a távbeszélő-szolgáltatások, mobiltelefonok előnyeinek jogtalan használata is. Az adatok azt mutatják, hogy legveszélyeztetettebb a posta, a távközlés, a banki és egyéb pénzintézeti szféra.
Kilencszeresére nőtt az elmúlt három évben azon gazdasági bűncselekmények száma, amelyeknél segédeszköz a számítógép. Az okozott kár itt több mint ötvenszeres, zömmel az előzőleg felsorolt ágazatokban.