Komoly ipari hátterű kutatói közösség alakult ki Gordos Géza tanszékvezető egyetemi tanár vezetésével a BME Távközlési és Telematikai Tanszéke körül. E közösségnek, amely kifelé mint High Speed Network Labor - nagy sebességű hálózat laboratórium - és ETIK - Egyetemközi Távközlési és Informatikai Központ - jelenik meg, támogatói, megrendelői közé november 26-án belépett a Pantel is. Horváth Pál vezérigazgató és Gordos Géza ebből az alkalomból az alkalmazott kutatás fontosságát, az egyetemi oktatás és az ipar egymásra utaltságát hangsúlyozta, míg Henk Tamás azt emelte ki, hogy a Pantellel, a Matávval, az Ericssonnal, a svéd Telia Resarch-csel, a japán NTT-vel és a finn Nokiával, illetve az ETIK-ben az ELTE Operációkutatási Tanszékével, a Westel 900-zal, a Sun Magyarországgal és a KFKI Rt.-vel való együttműködés, a közös kutatások nélkül képtelenek volnának megfelelően felkészült fiatalokat kibocsátani az egyetemről.
A tanszéken és a mellette működő műhelyekben - mint az érezhető volt Szabó Róbert rövid programismertetéséből - napjaink legfontosabb kérdésével foglalkoznak, azzal, hogy miután már mindenki tudja, mi az a Voice over IP (beszéd- és mozgóképátvitel az internetre készült IP-protokoll szerint kialakított és aszerint mozgó adatcsomagokban), valóban meg is lehet-e valósítani rá a teljes áttérést, egészen az előfizetői állomásig. Ez ugyanis nagyon komoly forgalomszabályozási problémákat vet fel. A laboratóriumban folyamatban van például két, az IP-s átvitel minőségét (is) biztosítani kívánó szabvány összehasonlítása, a telefonosok világszervezete által elfogadott H.323-é és az Internet Egyeztető Fórum által ajánlott SIP-é.
Amint az a november 26-án a Pantel-labor megnyitása során látott poszterekről kiderült, az együttműködés nem ezen a napon kezdődött, hanem korábban. A tanszéki kutatólaboratórium munkatársai részt vettek a Pantel által bevezetett IP-s szolgáltatás előkészítésében, ami a szabványozási, technikai, minőségbiztosítási hiányosságok miatt egyáltalán nem volt egyszerű feladat.