Változat mobil irodára

Technomád: nomád, vándorló életet élõ ember, aki él a századvég technikai lehetõségeivel. A szó az amerikai Steven K. Roberts leleménye, aki 1983-ban elvállalta egy könyv írását Computing Across America (Számítógépelés keresztül Amerikán) címmel, és egy önjáró - napelemekbõl származó elektromos energiával ellátott és emberi energiával hajtott - jármûvön, egy speciális biciklin vágott neki Amerikának. Ez a kísérlet, amit számos kis és nagy számítógépgyár és számítástechnikai társaság is támogatott, arra keresett választ, hogy valaki, aki szabadúszó íróként, újságíróként keresi a kenyerét, meg tudja-e ezt tenni úgy, hogy közben nincs helyhez kötve, hanem vándorol. Steven K. Roberts azt írja, hogy vagy huszonnyolcezer kilométeres utazása alatt sokszor hallotta : "Hogy mi? Azt akarja mondani, hogy errõl intézi az ügyeit, ezen dolgozik? Akkor ezt én is megtehetem. Mennyire szerettem volna mindig világot látni!"

A kísérletezõ kedvû amerikai nemcsak a rekordról, a szabadság, a kockázat, a napenergia, a táskaszámítógép, a hálózatok - mûholdas rádiókapcsolat a világgal - és a pedálos jármû integrálásáról számol be, hanem egy szédítõ sebességû tanulásról és a technikai korlátok okozta frusztrációról is.

Az összesen huszonnyolcezer kilométeres, több részletben végrehajtott kísérletet három biciklin nyomta le Roberts. A Winnebiko II olyan, mint egy ûrhajó fülkéje. A kapcsolókkal és LED-ekkel jócskán ellátott második bicikli alapváltozata 1986 nyarán lett készen. A tervezéskor a legfontosabb szempont az volt, hogy lehessen pedálozás közben írni, s ennek teljesítése processzorok és különféle alrendszerek kusza összevisszaságát eredményezte.

Minden ezerhatszáz kilométer megtétele mintegy száz óra pedálozással jár, rámegy az ébren töltött idõ fele. Ennek a kihasználásához kellett az írás lehetõsége pedálozás közben. Vagyis a mozgó iroda nemcsak azt jelenti, hogy magammal viszem az iratokat, az íróasztalt és a telefont, és amikor megállok, használom õket, hanem a mozgás közbeni munka lehetõségét is. Ahogy javult a bicikli technikai felszereltsége, úgy jelent meg a rajta kerekezõ Roberts életében egy virtuális világ. Addig-addig, amíg maga az út csak háttere volt az adattérbeli életnek. Roberts eleinte ugrált a Compuserve és a GEnie hálózat között, majd sorra belevetette magát az interneten kialakuló egyre összetettebb virtuális világ rétegeibe: "Valamennyi egy egyedülálló szubkultúra."

Roberts a Winnebikokkal tett utazások tapasztalatait felhasználva végül megtervezett és több mint százötven cégtõl támogatásként kapott eszközöket beépítve 1,2 millió dollárért megépített egy harmadik mozgó irodát, a Behemótot, a megaciklit. (BEHEMOTH: Big Electronic Human-Energized Machine... Only Too Heavy, vagyis egy nagy elektronikus, emberi energiával mûködtetett masina, csak túl nehéz.) A Behemót fõ részei között ott van az energiaellátó rendszer, a számítógépek, amelyeken fut a rendszerfelügyelõ is, az emberi kommunikációs felületek, a biztonsági eszközök, a nomád élettér kialakítását és továbbépítését szolgáló kísérleti, fejlesztõlaboratórium, szerszámok, maga a bicikli és persze az irodai infrastruktúra. Olyannyira átgondolt a teljes szisztéma, hogy - akárcsak az ûrhajóhoz - a Behemóthoz is tartozik egy olyan egység, amit az ember magával visz, amikor kiszáll, amikor eltávolodik tõle. Ez a számítógépes rendszer önálló, tízwattos energiaellátó rendszerrel van felszerelve.

A teljes rendszer leírására itt nincs hely, de egy rövid idézet érzékeltetheti annak összetettségét és egyúttal azt, hogy mire képes a számítástechnika: "Egy második DOS-rendszer az ülés mögött számos alkalmazás futtatására használható, köztük az adattáréra, aminek a segítségével mintegy ötezer hellyel tudok a világban pillanatok alatt kapcsolatot teremteni. Mivel ezt a rendszert gyakran használom útközben, erre telepítettem a sisakra szerelt megjelenítõ, a Reflection Technology által gyártott privát szem vezérlését. Ez egy 720¥280 képpontos képernyõ illúzióját teremti meg (esõben, sötétben, közvetlen napsütésben) éppen a látóterem közepe alatt, függetlenül attól, hová nézek."

Érdekesek azok a gondolatok, amelyeket leír Roberts a tervezéssel, a kísérlet folytatásával kapcsolatban. Amit létrehozott, az mindenekelõtt egy életstílus prototípusa, írja. A legújabb bicikli már a jövõ század világának, egy lehetséges, a helytõl mint alapvetõ tájékozódási ponttól és a papírtól mint információhordozótól teljesen elszakadó és egy helyfüggetlen, állandóan változó, dinamikus információs térbeni élet kipróbálását szolgálja. A jövõ társadalma teljesen papírmentes lesz, hatékonyan használja majd az energiát - lásd pedál és napenergia -, viszont függeni fog a széles sávú hálózattól, aminek révén jut folyamatosan a globálisan kínálkozó üzleti lehetõségek közötti eligazodást segítõ információhoz. Az új világban egyre nagyobb lesz az ázsiója a gazdaságban annak, aki specialistától specialistához utazva átfogó képet tud kialakítani a világról, hozza-viszi az információkat, ötleteket. Ami azt jelenti, hogy amit ma Roberts kísérletként, szponzorok által támogatva mûvel, abból kinõhet egy mesterség, amelyben egyesül a világpiacon felértékelõdõ közvetítõi, konzultánsi, ötletfelvetõi szerep a kalanddal, a világ és a benne élõ emberek felfedezésével. Roberts nem álmodozó, hanem két lábbal a földön járó ember, amit nemcsak a másfél évtizede tartó vándorlás, hanem az is igazol, ahogyan a legújabb biciklijén, a Behemóton gondoskodott a saját biztonságáról. Annyiféle kommunikációs eszközt - cellás rádiótelefont, amatõrrádiót, mûholdas adatátviteli egységet - halmozott fel rajta, hogy nincs az a veszélyes helyzet, amelyben ne tudna egy gomb megnyomásával külsõ segítséget kérni.

A technomád életforma tehát ki van próbálva, mûködik - a szárazföldön. Roberts kísérletei a vízen folytatódnak, az õstechnomád már évek óta egy elektronizált trimarán építésével foglalkozik. (Kapcsolat: Nomadic Research Lab, www.megaship.com) Vargha Márton