Bejelentette a Vodafone,
a harmadik magyarországi GSM-szolgáltató, hogy az
eredeti terveknek megfelelõen néhány héten
belül elindítja GSM 1800-as szolgáltatását
Budapesten. A másik két szolgáltatóval kötött
roamingmegállapodás alapján azonban természetesen
már az induláskor teljes országos lefedettséget
kap a Vodafone elõfizetõje. Az országos hálózat
feszített tempóban épül, a tervek szerint 2000
végére lesz teljesen készen. Még az idén
év végére saját hálózaton szolgáltat
az M1-es út Budapest és az osztrák határ közötti
szakaszán, valamint hat jelentõs vidéki városban,
Gyõrött, Székesfehérvárott, Pécsett,
Szegeden, Miskolcon és Debrecenben. Kétezer közepéig
a Balaton környékére, valamint az M7-es, az M1-es és
az M5-ös utakra is elérnek. A városokban a Vodafone
külön figyelmet fordít a belsõ terek, így
például bevásárlóközpontok vagy
metróállomások lefedésére. A teljes
hálózat kiépítésének költsége
becslések szerint mintegy 250 millió USA-dollár, amibõl
százötvenmilliót költenek el az elsõ tizenkét
hónapban.
A Vodafone elõfizetõi a teljes kiépítésig az országnak még le nem fedett részein a Pannon GSM és a Westel 900 hálózatán keresztül tudnak telefonálni, ezt a Vodafone és a két cég között létrejött barangolási szerzõdés teszi lehetõvé. Az elõfizetõ számára ez semmilyen külön költséget nem jelent, a barangolásnál felmerülõ átkapcsolási díjat teljes egészében a Vodafone fizeti. (Ez azt is jelenti, hogy a Vodafone szolgáltatásához nem szükséges 1800 megaherztes készülék, az használható 900 megahertzen is.)
Michael Joseph, a Vodafone magyarországi mûszaki igazgatója az ötödik Vodafone AirTouch GSM 1800-as rendszer kiépítését koordinálja most Magyarországon. A csoport eddig világszerte tizenegy 1800-as (összesen huszonnégy mobil) rendszert épített. Michael Joseph dicséri a magyar szakemberek hozzáértését és felkészültségét. Több mint négyszázan dolgoznak a hálózat építésén, s a tervek szerint egy éven belül felálló országos hálózat a lakosság mintegy nyolcvan százalékát éri majd el. A koncessziós szerzõdés szerint három év alatt kellett volna elérni ezt az állapotot.
Az 1800-as hálózatépítés során a Vodafone Nokia bázisállomásokat alkalmaz. Az állomások magyarországi viszonylatban egyedülállóan alacsonyak: az állványzattal együtt sem lépik túl a négyméteres magasságot. A hálózati lefedés megtervezésekor a Vodafone nagy figyelmet fordított arra, hogy pusztán annyi tornyot helyezzen üzembe, amennyi a kiváló szolgáltatáshoz feltétlenül szükséges. Törekszenek az állomásoknak a többi mobilszolgáltatóval közös használatára, és igénybe veszik az egyik magyarországi tulajdonos, az Antenna Hungária már mûködõ bázisállomásait. A bejelentés szerint a terveknek megfelelõen november második hetében próbaüzembe állították valamennyi rendszerüket, és megtörtént az elsõ telefonhívás is.