Hatásos felütéssel indult a MÁV Informatika és az IBM Magyarország sajtótájékoztatója. Dombai Ferenc, a MÁV Informatika vezérigazgatója felmutatott egy mozdonyos Tivoli-hirdetést, és elmondta, hogy mint a kötöttpályás közlekedéssel foglalkozó legnagyobb magyar informatikai társaság, azonnal megtetszett nekik a termék. Azért még egy kicsit utána is néztek, aztán elkezdték használni. Így jutottak el addig, hogy majd egy évvel azután, hogy az SAP R/3-mal belevágtak az informatikai közműszolgáltatásba, most újabb nagy fába vágták a fejszéjüket. Az IBM Magyarország hivatalos Tivoli üzleti partnereként ezt a rendszerfelügyeleti megoldást is felveszik a közmű kínálatába. Vagyis elérhetővé teszik olyan cégeknek, amelyek megvenni nem, de bérelni tudják a szükséges modulokat, és a rendszerfelügyeletet erőforrás-kihelyezéssel kívánják megoldani. (Kiss Tibor a sajtótájékoztatón húsz-harmincezer dollárra becsülte egy induló Tivoli rendszer árát.) A vállalkozásnak bizonyos mértékig hátteréül szolgál a MÁV-val kötött előszerződés arról, hogy a legnagyobb hálózattal rendelkező megrendelőjük, a MÁV Rt. év végére elkészülő menetjegy-eladási, helybiztosítási és utastájékoztatási rendszerének (MHR), illetve később a gazdálkodásirányítási rendszernek (GIR) az üzemeltetését a MÁV Informatika végzi majd. Ezek ugyanis olyan hatalmas alkalmazások, amelyek kínálják magukat arra, hogy a Tivoli felügyelete alá helyezzék őket. Erre az alapra építve az informatikai közmű az SAP R/3, valamint a Lotus Notes mellett rövidesen elektronikus kereskedelmi rendszerek és á tltalában belső informatikai hálózatok felügyeletét is vállalni fogja kis- és középvállalatok számára. E szolgáltatáson belül az azonnali hibaészlelés és -javítás, valamint megelőzés megvalósítását tervezik. Ami az elektronikus kereskedelmet illeti, Dombai Ferenc azt is elmondta, hogy elsősorban a szállításban eddig elért eredményeikre - többek között a SZIR, szállítmányozási irányítási rendszerrel szerzett tapasztalatokra támaszkodva új szolgáltatásokat terveznek. Céljuk, hogy elnyerjék a megbízást a tervezés alatt álló logisztikai központok szerteágazó informatikai infrastruktrúrájának kidolgozására és üzemeltetésére. Szó volt még az internetezők által jól fogadott Elvira továbbfejlesztéséről is. Eddigi próbálkozásaik arra, hogy lehetővé tegyék az internetes helyfoglalást, majd a vonatjegyrendelést is, eddig sikertelenek maradtak, de ez a t&eacutma továbbra is napirenden van. Valószínű, hogy a MHR belépése után a helyzet érettebb lesz rá, amikor is az Elvira annak a rendszernek valamiféle internetes kapujává - portáljává - alakulhat át.
A Tivolit használva már ma is egységes eszközzel tudják felügyelni a MÁV Informatika munkatársai az ügyfeleknél különböző platformokon - IBM S390, IBM RS/6000, különféle PC-kiszolgálók - futó, SAP, Lotus Notes és egyéb rendszereket.
Herbert Gerber, az IBM Magyarország Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy a MÁV Informatika Kft. már tíz éve több területen is komoly partnere az IBM-nek. A most induló bérelhető távfelügyeleti szolgáltatásnak köszönhetően ügyfeleik jelentős erőforrásokat szabadíthatnak fel, miközben a rendelkezésre álló legkorszerűbb eszközöket és támogatást tudhatják a háttérben.
A MÁV Informatika Kft. közel kétezer regisztrált felhasználója éri el a náluk működő IBM S390 nagyszámítógép - a másodikat most állítják üzembe Záhonyban - különféle szolgáltatásait, országos IP-hálózatuk mintegy ezer PC-t és majd félszáz szervert köt össze. Ebben a rendszerben saját SAP és Lotus Notes rendszereik felügyeletét már ma is a TIVOLI Netview 6000 moduljával látják el, jövőre ezt bővítik tovább komplex Tivoli rendszerfelügyelő modulokkal. A közelmúlt fontos beruházása volt Budapesten az IBM S/390 Enterprise Parallel nagyszámítógép üzembe helyezése, ami többek között az Y2K-kompatibilitást is garantálja.
-Az IBM Tivoli Business Partnereként képzett szakembergárdánkkal a Tivoli teljes szoftverskáláját kínáljuk meglévő és jövőbeni ügyfélkörünknek - mondta Dombai Ferenc. - Továbbra is törekszünk a két társaság közötti kapcsolatok szélesítésére, melynek kapcsán a következő lépcsőfoknak az e-business területét látjuk - szögezte le a vezérigazgató.
Vargha Márton