Újabb IP-s interurbánszolgáltató

November elsejével indította meg NovaCall szolgáltatását a Novacom, és reménybeli előfizetőinek legfeljebb negyvenszázalékos költségcsökkentést ígér a nemzetközi távhívásokban. A két éve alakult Novacom az Elmű Rt. infrastruktúrájára alapozva építette ki budapesti és fejleszti magyarországi üvegszálas gerinchálózatát. Beszéd, adat és integrált multimédiás csoportokba sorolt távközlési szolgáltatásait korszerű ATM-, SDH-, ISDN- és IP-rendszerekre alapozva alakította ki. A vállalat több, jelentős ügyfél bizalmát nyerte el az elmúlt félévben a banki, a szolgáltatási és a kormányzati szférában. Dinamikus fejlődése volt az alapja annak, hogy megkapta a Híf-től az engedélyt az országos távközlési szolgáltatásra. A Novacom tehát komoly tapasztalatokat szerzett, míg eljutott a most bejelentett telefon- - beszédátviteli - szolgáltatás beindításáig adatátviteli hálózaton, IP-adatcsomagokban.

Jobbágy Dénes, a Novacom vezérigazgatója úgy látja, hogy ma már Magyarországon is csak azok a távközlési szolgáltatások lehetnek versenyképesek, amelyek azonnali javulást adnak a minőségben, és érezhető megtakarítást hoznak a cégek gazdálkodásában. Ilyen szolgáltatásnak szánják a technikában és árban versenyképes NovaCallt. A Novacom szerint ebben a rendszerben a hagyományoshoz képest jelentősen megnő a távközlési - telefon és telefax - forgalom biztonsága és védettsége, a költségek viszont nagymértékben csökkennek, elsősorban a nemzetközi forgalomban.

A nemzetközi kapcsolatot a Novacom és a világ egyik legnagyobb IP-szolgáltatója, a Networks Telephony Corporation (NTC) között kialakult együttműködés adja. Az NTC a hagyományos telefon- és az IP-hálózat között soktucatnyi IP-átjárót üzemeltet a világ vezető gazdasági régióiban, és ezáltal több mint kétszáz országban képes szolgáltatást nyújtani. Az NTC világhálózatában partnerei, építve az Infonet Services Corporation távközlési szolgáltatóval kialakított szoros együttműködésre, biztonságos csatornán belül kezelik távközlési forgalmukat. A Novacom ezzel egy olyan hálózat előnyeit kínálja fel Magyarországon, amelyet a világ ezer vezető nagyvállalata már harminc éve használ.

A jövő távközlésének egyik legfontosabb feladata az információtovábbítás optimalizálása, ami költségcsökkenéssel, a kapacitások jó kihasználásával jár egy&ml;tt. A Novacom szükségesnek tartja, hogy a magyarországi felhasználók részesedjenek a költségmegtakarításból származó előnyökből. Ezért a NovaCallt elsősorban olyan kis- és középvállalkozásoknak ajánlják, amelyek jelentős nemzetközi telefonforgalmat bonyolítanak.