Októberi
sajtótájékoztatóján erõsödõ
jelenlétrõl számolt be a Bull Magyarország
a PC-piacon. Séfel Gábor elmondta, hogy az 1998. évi
4535-tel szemben az 1999. gazdasági évben az eddigi adatok
szerint már legalább 7014 - Zenith - asztali PC-t adtak el,
ami 55 százalékos növekedést jelent. A legalább
két Intel processzorral mûködõ, Bull márkájú
SMP PC kiszolgálóban 90 százalékkal több,
205 darab az eredmény. Hasonló a noteszgépek forgalmának
növekedése is, 735 - már nem Zenith, hanem NEC márkajelzésû
- darab talált gazdára, 81 százalékkal több,
mint az elõzõ gazdasági évben.
Önálló megjelenítõforgalmazással is foglalkoznak, amiben a saját márka - Zenith és NEC - 6850 darab volt, ami több mint két és félszerese a tavalyinak. Az elsõ három negyedévben a teljes bevételnövekedés 70 százalékos volt, és ez már a harmadik év, amelyben a PC-bõl befolyó jövedelem gyorsabban nõ, mint amennyit a piac bõvülése indokolna. Más szóval, a Bull által forgalmazott Zenit PC egyre népszerûbb a magyar piacon, a cégnek nõ a piaci részesedése ebben a szegmensben.
Eredményeik közé sorolja Séfel Gábor, hogy a Bull a központosított közbeszerzési pályázaton az asztali modell II kategóriában 2000. január elsejével kezdõdõen szállítási jogot szerzett: az államigazgatásban külön pályáztatás nélkül szállíthat. A nagyobb megnyert tendereik között ott van az Országos Egészségügyi Pénztár világbanki kölcsönbõl meghirdetett beszerzése ezer Pentium III-mal. Egy éven belül több mint száz PC-t szállított a Bull több minisztériumnak, a Légiforgalmi és Repülõtéri Igazgatóságnak, az Inter-Európa Banknak és a Garancia Biztosítónak.
Sok bukdácsolás után úgy néz ki, hogy a Bull egyike lesz nemcsak Európa, de a világ számítógépipara újjászületõ nagy öregeinek. 1998-ban Európában a harmadik legnagyobb rendszerintegrátor volt, bevételének 44 százaléka származott szolgáltatásokból, de azért a számítógép-szállításban is jeleskedett. Több mint 10000 UNIX rendszert adott el a világban, és megtöbbszörözte eladásait a Zenith és Packard Bell márkájú NT kiszolgálók piacán Európában.
Az eredményekbõl következtethetõ szervezeti, szakmai megerõsödésre alapozva a Bull októberben stratégiai szövetségi szerzõdést kötött a NEC-kel, elsõsorban a PC-piacon való szorosabb együttmûködésrõl. Számokban a közös cél az Intel világbeli nyolcszázalékos piaci részesedés tíz százalékra növelése három év alatt, ezen belül elérve az évi 35000 darabos többprocesszoros kiszolgáló értékesítést. Megalakul egy közös fejlesztési társaság, amelyben 50 százalékban a Bull és 50 százalékban a Packard Bell NEC vesz részt. Az Express Servers S.A.S. feladata új Intel processzoros kiszolgálók tervezése és piacra vitele lesz.
Ugyanezen a sajtótájékoztatón J. Leitao, a Packard Bell NEC Európa kereskedelmi igazgatója részletesen elmondta, mi mindennel is foglalkozik a Magyarországon közvetlenül egyelõre kevéssé ismert NEC mint a világ egyik vezetõ számítástechnikai gyártója. A NEC forgalma 1998-ban elérte a 14,8 milliárd dollárt, és ennek legnagyobb része, 40 százaléka származott közvetlenül számítógép-eladásból. Nem sokkal maradt el ettõl a távközlési ágazat részesedése, ami 35 százalék volt. A gyorsan változó, hullámzó PC-piacon a NEC - egészen pontosan a japán NEC, az európai PBN Europe International és a PBN America - ez év elsõ negyedében az IDC szerint 6,4 százalékos piaci részesedéssel az ötödik legnagyobb márkás szállító volt a világon. A Dataquest viszont Európában tette az összeszerelõk listáján a hatodik helyre a PBN Europe Internationalt, 4,5 százalékos részesedéssel, 24 százalékos forgalomnövekedéssel az 1998. év elsõ negyedévéhez viszonyítva.
Most, hogy a Hewlett-Packard országszerte ismertté tette a Smartcardot mint a PC-hez való hozzáférés ellenõrzésének eszközét, különösen érdekesek a NEC jogosultság-ellenõrzésre szolgáló eszközei, melyek közül J. Leitao elõadásában az ujjlenyomat-olvasó PCMCIA-kártyára és soros perifériára, a Smartcard-olvasóra és a kulcstartón hordható, az USB csatlakozóba dugható kulcsra hívta fel a figyelmet. VaMá