Sikeres a HUMANsoft

Sikeres negyedévet zárt a DELL Computer legnagyobb Magyarországi disztribútora. Az idén alapításának tízéves jubileumát ünneplő HUMANsoft Kft. átfogó szolgáltatást nyújt a DELL rendszerek szervizétől a hálózatépítésen át a rendszerintegrációs feladatokig. A forgalomnövekedés az év eddigi kilenc hónapjában meghaladta a piaci átlagot, így a cég már szeptemberben elérte a tavalyi forgalmát, több, mint 1,6 milliárd forintot. Az egész évre tervezett forgalom 2,5 milliárd forint, amit a jelenleg 55 főt foglalkoztató, folyamatosan bővülő létszámú cég az év végi megnövekedett igényekre alapoz. Ez a növekedés felülmúlja a szintén dinamikusan növekvő DELL világszintű térnyerését, a HUMANsoftnál ugyanis a tavalyihoz képest 56 százalékkal nőtt a forgalom.

A cég sikeres marketingpolitikája révén számos nagy cég kiemelt beszállítójává vált, melyek jelentős mértékben hozzájárultak a növekedéshez. A HUMANsoft egyik legnagyobb magyarországi ügyfele a General Electric, amely idén március óta több mint 500 DELL asztali gépet és notebookot vásárolt.

A HUMANsoft forgalmának több, mint 70 százalékát DELL márkához kapcsolódó bevételek jelentik. Ezenkívül több Magyarországon is jól ismert márkát is forgalmaznak. A cég kiemelt viszonteladója a SCALA vállalatirányítási rendszernek, amihez teljes körű bevezetési szolgáltatásokat vállalnak, a konzultációtól a betanításig. Emellett az országos viszonteladói és szervizhálózattal rendelkező HUMANsoft az OKI nyomtatók és faxok legnagyobb disztribútora.

Maga a DELL a világ egyik legnagyobb PC-gyártója, s azzal vívott ki vezető szerepet a közvetlen PC-értékesítésében, hogy a felhasználók igényeinek megfelelően, egyedileg gyártja a világhálón keresztül rendelhető számítógépeit. A Fortune vállalati listáján a 78. helyen álló cég naponta mintegy 30 millió dollár forgalomat bonyolít interneten keresztül, s évente több, mint 27000 ügyfelét szolgálja ki egyedi honlapon keresztül. A DELL utolsó négy negyedéves forgalma összesen 21,7 milliárd dollár volt.